Nagyvilág

Eltűnt gép: bojkottot hirdettek Malajzia ellen a kínaiak

Kínában a vezető utazási irodák többsége bejelentette, hogy nem értékesít jegyet a Malaysia Airlines járataira. Néhány neves színész, énekes pedig a malajziai áruk bojkottjára hívott fel.

Mindez annak jele, hogy nem csitul a kínaiak dühe, amiért úgy érzik, a Malaysia Airlines és a maláj hatóságok elhallgatják előlük az MH370-es járat március 8-i eltűnésének körülményeit. Az utazási irodák ki is mondták, addig bojkottálják a légitársaságot, amíg a “teljes igazságot” nem közlik velük, “magyarázatot nem adnak az áldozatok hozzátartozóinak és a kínai embereknek”.

A cégek közleményben hirdették ki lépésük okát, s a jelek szerint az online közösség nagy része üdvözölte az irodák lépését, sok ezren kommentálták, továbbították a honlapokon szerepeltetett állásfoglalást. Egyben jelezték, rokonszenvük jeleként utazásaikkor a jövőben is ezeket az irodákat fogják előnyben részesíteni. Ezzel egy időben híres hazai színészek, köztük a díjnyertes Csang Ce-ji és Csen Kung mikroblogjukon ugyancsak keményen bírálták az eltűnt Boeing 777-essel kapcsolatos kommunikációt és a malajziai termékek bojkottjára hívtak fel.

Napokkal ezelőtt hozzátartozók százai tüntettek Malajzia pekingi nagykövetsége előtt szintén az igazságot követelve. A családtagok egy része ezt megelőzően szinte önkívületi állapotba került a miniszterelnök bejelentésének hatására. Kuala Lumpúrban közben fogadkoznak, hogy mindent megtesznek az érintettek pontos tájékoztatása érdekében. Erre Pekingből hivatalosan is több ízben felszólították a maláj hatóságokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik