Nagyvilág

Lufthansa-pilóták ezrei sztrájkolhatnak

Sztrájkra készülnek a Lufthansa pilótái, magasabb fizetést és a korkedvezményes nyugdíj lehetőségének fenntartását követelik - írta pénteken a Reuters hírügynökség.

Jelentésük szerint az 5400 pilótát tömörítő Vereinigunk Cockpit (VC) szakszervezet 90 százaléka szavazott a munkabeszüntetés mellett. Thomas von Sturm főtárgyaló a hírügynökségnek azt mondta, nagyon türelmesek voltak a tárgyalásokon, de a türelmük elfogyott.

Konkrét időpontot egyelőre nem adtak meg, hogy a Lufthansa új ajánlatot tudjon tenni a szakszervezetnek, de nem húsvétkor szüntetnék be a munkát. A szakszervezet a sztrájk előtt 48 órával be fogja jelenteni annak pontos időpontját.

A Lufthansa SCORE elnevezésű reorganizációs programja közepén tart, ennek lényege, hogy az üzemi eredményt a 2011-eshez képest 1,5 százalékkal emeljék, főként a hatékonyság növelésével. Ennek része a fizetésekről való megállapodás is, a földi kiszolgáló személyzettel, légiutas-kísérőkkel már megállapodtak, de a pilótákkal még nem.

A jelenlegi tárgyalások a fizetésemelésekkel és a korkedvezményes nyugdíjba vonulással kapcsolatos. Az Európai Bíróság döntése értelmében a nyugdíjkorhatár 65 év, a légitársaság pedig felmondta a korábbi, korkedvezményes nyugdíjba vonulásra vonatkozó megállapodást. A szakszervezet azonban úgy látja, hogy pilóták munkája nagyon stresszes, ezért továbbra is biztosítani kellene a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét.

A Lufthansa a bejelentésre úgy reagált: nincs új ajánlatuk a szakszervezetek számára, és arra kérik az érdekképviseletet, hogy újra üljenek tárgyalóasztalhoz. A pilóták legutóbb 2010-ben sztrájkoltak a német légicégnél, akkor több száz járatot kellett törölni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik