Nagyvilág

Lemondott a kormány Egyiptomban

Mindezt Hádzim el-Beblávi miniszterelnök jelentette be hétfőn. Nem adott egyértelmű magyarázatot a döntésre.

Az országban a tervek szerint áprilisban elnökválasztást tartanak, amelyen indul Abdel-Fattáh esz-Szíszi tábornagy, a hadsereg vezérkari főnöke, védelmi miniszter és Beblávi helyettese is. A hadsereg támogatását élvező kormány lemondásáról szóló döntés a kabinet hétfői ülésén született.

Beblávi, akit a demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi elnök tavaly júliusi leváltása után nevezte ki kormányfővé, nem adott egyértelmű magyarázatot a döntésre. Az iszlamista Muzulmán Testvériség színeiben győztes Murszit a hadsereg buktatta meg, majd betiltották magát a szervezetet is.

Az al-Ahrám című állami újság honlapján egy meg nem nevezett forrást idézve azt közölte, hogy a lemondásról szóló döntés 15 perces kabinetülés végén született. Megfigyelők szerint e lépés utat nyit afelé, hogy Szíszi bejelentse indulását az elnökválasztáson. A tábornoknak az elnöki megmérettetéshez előbb le kell mondania védelmi miniszteri posztjáról, és nyugalomba kell vonulnia a hadseregből.

Az al-Ahrám azt is írta a honlapon, hogy Adli Manszúr ügyvezető államfő kérte Beblávit, vezesse a kormányt utódja kiválasztásáig. Egyes hírek szerint a jelenlegi lakásügyi miniszter, Ibráhim Mahláb lehet az utód. Kairóban az elmúlt napokban többféle találgatás látott napvilágot egy kormányátalakításról, amelynek keretében Szíszi is lemond, majd bejelenti, hogy indul az elnökségért.

A média az utóbbi időben sokat gúnyolódott Beblávin határozatlansága és abbéli képtelensége miatt, hogy hatékony gyógymódokat találjon az ország gazdasági bajaira. Bírálták amiatt is, hogy a biztonsági erők nem képesek megelőzni a nyílt utcán, utakon elkövetett terrorcselekményeket, amelyekért a hatóságok Murszit és a Muzulmán Testvériséget okolják. A távozó kormányfő elismerte kabinetje nehézségeit, de azt hangoztatta, hogy a helyzet most jobb, mint amikor ő hivatalba lépett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik