Nagyvilág

Kegyetlen vérengzés egy nigériai faluban

Iszlamista fegyveresek golyózáport zúdítottak vasárnap egy nigériai falu keresztény lakosaira és megöltek közülük legkevesebb kilencvenet. Voltak, akiknek a torkát vágták el - számoltak be szemtanúk.

A falu neve Izge, a kameruni határ közelében fekszik. A tömeggyilkosok vérengzésük közben azt kiáltozták, hogy “Allah hatalmas!”. A támadók kifosztották a falu boltjait és felgyújtottak több tucat házat. A Reuters brit hírügynökséget telefonon értesítette a történtekről egy helybeli férfi.

“Miközben beszélek, még mindig holttestek hevernek az utcákon” – idézte a hírügynökség Abubakar Usmant.
A tömeggyilkosságot egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára, a történtek alapján azonban szinte biztosra vehető, hogy az elkövetők iszlamisták lehettek.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Nigéria lakosságának nagyjából a fele muszlim, a másik fele keresztény. Az északi részt zömmel muzulmánok lakják, de vannak keresztény többségű területek – amilyen Izge és környéke – is. Ezek lakosaira gyakran támad a Boko Haram nevű terrorszervezet válaszcsapásként arra, ha a nigériai hadsereg meg rájuk mér csapást. Szerdától a légierő naponta bombázta az Izge melletti erdőkben rejtőző terroristákat.

A Boko Haram ki akarja szakítani az északi területeket Nigériából, hogy független iszlám államot alapítson. Négy éve folyik a harc, a halálos áldozatok száma már másfél ezer fölött van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik