Nagyvilág

Örökre befagyasztják Fukusimát

fukusima (fukusima)
fukusima (fukusima)

A földrengésben és cunamiban megrongálódott reaktor területén különös módszerrel próbálják megakadályozni a sugárszennyezett talajvíz elszivárgását a tengerbe.

A 2011 márciusában történt baleset óta most a legmagasabb a radioaktív anyagok mennyisége a talajvizekben. A január 18-án megállapított értékek szerint egyes helyeken a sugárzás mértéke meghaladja a literenkénti 2,7 millió becquerelt. A vízben erős a béta-sugárzás, amiből arra lehet következtetni, hogy stroncium-90-es sugárzó izotóp van benne – derült ki a Tepco tájékoztatásából.

A legtöbb sugárszennyezett víz a második és harmadik reaktorblokknál szivárgott el, így a munkálatok is ott kezdődtek. Előbb függőleges vájatokat alakítanak ki, a keletkezett mintegy 30 méter mély lyukakba pedig csöveket helyeznek el. Ezekbe később különleges hűtőfolyadék kerül. A kialakított rendszer segítségével mesterségesen”örök fagyot” hoznak létre a talajban. Ennek az a célja, hogy elszigeteljék a reaktorblokkokat az atomerőműnek attól a részétől, ahol a szivárgások tapasztalhatók.

A hűtőcsövek lerakását március végére befejezik. A szakértők feltételezése szerint július végére sikerül kialakítani a megfagyasztott talajréteget. Ezt követően kell kiszivattyúzni azt a mintegy tizenegyezer tonna sugárszennyezett vizet, amely a reaktorblokkokon kívül lévő vízelvezető-rendszerben található. A reaktorblokkoktól úgy kívánják ezt a vizet elszigetelni, hogy mesterséges jégdugókat képeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik