Nagyvilág

Spanyol újságírókat raboltak el Szíriában

szíria (szíria)
szíria (szíria)

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez is kötődő egyik csoport szeptemberben elrabolt, és azóta fogva tart Szíriában két spanyol újságírót.

Javier Espinosa tudósító és fotós társa, Ricardo García Vilanova azt követően kerültek az Iszlám Állam Irakban és Szíriában (ISIS) nevű dzsihádista szervezet fogságába, hogy befejezték riportútjukat a polgárháború sújtotta országban, és távozni készültek onnan – jelentette az El Mundo spanyol napilap.

A török határ közelében, Rakka tartományban ejtették foglyul őket, és fogva tartásukat eddig azért nem hozták nyilvánosságra, mert az újság tárgyalásban állt az emberrablókkal.

A spanyol áldozatokkal együtt védőiket, a fegyveres ellenzék fő erejének számító Szabad Szíriai Hadsereg négy tagját is elrabolták, de őket 12 nappal később szabadon is engedték.

Espinosa már több ízben tudósított Szíriából. Tavaly februárban Homszban túlélte azt a légitámadást, amelyben két külföldi újságíró életét vesztette. Vilanova is több ízben dolgozott már Szíriában, ahonnan neves amerikai és európai újságoknak küldött fényképeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik