Nagyvilág

ENSZ: Aszad háborús bűnös lehet

aszad (aszad)
aszad (aszad)

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt személyesen is felelősség terheli emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetéséért - mondta Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn.

A szíriai konfliktus alatt elkövetett jogsértéseket vizsgáló ENSZ-bizottság által feltárt súlyos bizonyítékok arra utalnak, hogy a kormány legfelsőbb köréig, köztük az államfőig terjed a felelősök köre – jelentette be Pillay egy genfi sajtótájékoztatón.

Az emberi jogi főbiztos szerint a szíriai jogsértések “mértéke és kegyetlensége minden képzeletet felülmúl”. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a bűncselekményekért nemcsak a kormányerők tehetők felelőssé, mindegyik harcoló fél oldalán követtek el súlyos jogsértéseket.

Pillay azt is közölte, hogy a feltételezett felelősök listáját irodája széfjében őrzi, és az mindaddig ott is fog maradni, amíg az illetékes nemzetközi vagy nemzeti hatóságok nem kérik azt el tőle. A nevek nem kerülhetnek ki, ameddig nem kerül sor jogszerű bírósági eljárásra az ügyben – mondta.

A világszervezet Emberi Jogi Tanácsa által megbízott szíriai vizsgálóbizottság legutóbbi, szeptember közepén kiadott jelentésében emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolta meg a szíriai kormányerőket, de a felelősök személyéről nem szólt. Azt állítja, hogy az Aszadhoz hű erők mészárlásokat, kínzásokat és nemi erőszakot követtek el és kórházakat is megtámadtak a polgárháború során.

A bizottság megállapította, hogy felkelők is elkövettek háborús bűnöket, de emberiesség ellenieket nem. Az ellenzéki fegyveresek egyebek között mészárlásért, valamint emberrablásokért, kínzásokért, kivégzésekért és lakónegyedek lövetéséért is felelősek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik