Nagyvilág

Esküvői tömegbe lőttek, hárman meghaltak

Esküvő (esküvő)
Esküvő (esküvő)

Ismeretlen támadók merényletet követtek el egy esküvő résztvevői ellen egy kopt keresztény templomnál Kairó egyik külvárosában vasárnap este.

Hírügynökségi jelentések szerint a merénylők motorkerékpárokról nyitottak tüzet a templomból kiáramló emberekre, közülük hármat megöltek és többet megsebesítettek.

A támadók elhajtottak a helyszínről. A rendőrség vizsgálatot indított, a merénylettel kapcsolatban azonban egyelőre semmit nem közölt.

A kopt keresztények Egyiptom 85 milliós lakosságának mintegy 10 százalékát teszik ki. Az időnként kiéleződő felekezeti feszültség ellenére a múltban viszonylag békés volt az együttélés a muzulmán lakosság és a keresztények között. Az iszlamista Murszi elnök július elején történt megbuktatása óta azonban az iszlamisták több támadást követtek el keresztény templomok, valamint általánosságban a kopt keresztények ellen.

Vasárnap újabb összecsapások voltak Kairóban a megbuktatott elnök, Mohamed Murszi tüntető hívei és a biztonsági erők között.

A demonstráción a kairói al-Azhar egyetem nagyjából ötszáz, a volt államfőt támogató hallgatója vett részt, az egyetem a muzulmán világ szunnita ágának legtekintélyesebb vallási intézménye. A kivezényelt biztonsági erők a tüntetők ellen könnygázt vetettek be.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség helyi sajtójelentésekre hivatkozva vasárnap késő este arról számolt be, hogy a hatóságok legkevesebb 50 demonstráló fiatalt őrizetbe vettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik