Nagyvilág

Tönkretett egy képet, hálából fizetnek neki

Részesedést kap a templomi bevételből az a katasztrofálisan tehetségtelen "festőnő", aki a legjobb szándékkal, de tönkretett tavaly egy Jézus Krisztust ábrázoló festményt Spanyolországban.

A 85 éves Cecilia Giménez tavaly augusztusban vált világhírűvé azzal, hogy megpróbálta megmenteni Elías García Martínez Ecce Homo című restaurációra szoruló művét a Spanyolország északkeleti részében található Borja városában. A művelet azonban félresikerült: az idős nő munkájának eredményeként Jézus majomhoz vált hasonlatossá a freskón. Az internet révén elhíresült alkotást a netezők hamarosan Ecce Homóról (íme, az ember) Ecce Monóra (íme, a majom) keresztelték.

Mindezek után igencsak felszökött a templom látogatottsága, sokan akarták eredetiben is látni az elrontott művet, amely – a szerző engedélye nélkül – hamarosan pólókon, bögréken, borcímkéken, telefontokokon is pompázott szerte a világban. A naiv festő kontár munkájának köszönhetően az utóbbi évben több mint 40 ezren keresték fel a falut, és bő 50 ezer euróval – 15 millió forinttal – gazdagították a templomot birtokló alapítványt.

Látva a sikert, és hogy a templom pénzt szed a látogatóktól a nő úgy döntött, pénzt kér elbaltázott munkájáért. Azzal érvelt, hogy a forgalom neki köszönhetően ugrott meg.

Az ötezer lelkes Borja önkormányzatának vezetői először elképedtek a követelés hallatán, ám hosszú ellenkezés után mégis beleegyeztek, hogy Gimenez “mester” 49 százalékot kapjon a turistaforgalom fellendülése révén keletkező haszonból, továbbá a “majmos” képével ékesített tányérok, öngyújtók, képeslapok és egyebek eladásából befolyó profitból.

Cecilia Gimenez nemcsak pénzügyi győzelmének örülhet. Saját festményei is érdeklődést keltettek a világban, amelynek köszönhetően a héten saját kiállítása nyílt Borjában. Kéttucatnyi alkotását augusztus 24-ig nézhetik meg az érdeklődők – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik