Nagyvilág

Megtalálta a rendőrség a szülészetről eladott ikerpárt

baba, csecsemő, inkubátor, újszülött, kínai baba (baba, csecsemő, inkubátor, újszülött, kínai baba)
baba, csecsemő, inkubátor, újszülött, kínai baba (baba, csecsemő, inkubátor, újszülött, kínai baba)

Megkerült egy kínai kórházi szülészetről korábban eladott ikerpár az északnyugati Senhszi tartományban, ahol a napokban bukott le a Fuping megyei kórház csecsemőkereskedő főorvosa - jelentette a kínai média pénteken.

A két kislány május 31-én jött a világra, de az anyjuknak az orvos még a szülőszobában azt mondta, “halálos rendellenességgel”, kéz- és lábtöréssel születtek és hároméves koruknál nem fognak tovább élni. A látogatóktól elzárta őket, a kismamát pedig rávette, hogy a piciket bízza rá.

Az egyik kislányt Santung tartományban, a születési helyétől több mint 500 kilométerre találták meg, míg a másikat körülbelül 160 kilométerre, Sanhszi tartományban.

Egyszerűen eladták őket

A lavinát elindító minapi esetben a főorvos azt közölte az anyával, hogy gyermeke szifilisszel és hepatitis B betegségekkel jött a világra, s ezek gyógyítása rendkívül költséges, egyben ígéretet tett arra, hogy a helyzetet “lerendezi”. A szülőkkel száz jüant (3600 forint) fizettetett, majd eladta az egynapos babát.

Az orvos 21 ezer 600 jüant (793 ezer forint) kért egy Sanhszi tartományból érkező pártól, de a kisfiú végül – a korábban közöltektől eltérően – 60 ezer jüanért (2,2 millió forint) talált gazdára. Egy honani gazdálkodóhoz került, akinek már volt három lánya.

Nem is volt beteg a kisbaba

Az anya, Tung Sansan egy másik kórházban vizsgálatokat végeztetett, s mindkét betegségre negatív eredményt kapott. Ezután a szülők panaszukkal és gyanújukkal a rendőrséghez fordultak.

A kórházban vezető beosztást betöltő 55 éves orvosnőt, doktor Csangot – akitől elvették működési engedélyét – és két bűntársát felmentették az állásából. Az érintett Fuping megyében az ügyekkel kapcsolatban öt embert már elbocsátottak, köztük a kórházigazgatót és az önkormányzat egészségügyi osztályának vezetőjét.

Senhszi tartomány kormányzója “hitvány cselekedetnek” nevezte a csecsemőkereskedést és súlyos büntetést helyezett kilátásba.

Tömegesen fordul elő

A rendőrségre az első eset nyilvánosságra kerülése óta több tucat hasonló bejelentés érkezett, amelyekből Csang doktornő nevéhez 26 kötődik.

Nem hivatalos adatok szerint az eltűnt gyermekek száma Kínában évente akár több tízezer is lehet. A hagyományok miatt a fiúgyermek iránti kereslet nagyobb, így áruk is magasabb. A kínai törvények szerint gyermekkereskedelemért 9 év szabadságvesztéstől a halálbüntetésig terjedő büntetés szabható ki. A “vevő” legfeljebb három évi börtönt kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik