Nagyvilág

Fölkelt a „halott”, mert nem bírta a meleget

viz(960x640)(2).jpg (víz, )
viz(960x640)(2).jpg (víz, )

Több mint háromszáz ember vette körül a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén egy üdítőital- és vízárus kerekes hordágyon letakart "holtestét", tiltakozva a közterület-felügyelők újabb brutalitása ellen a hétvégén.

A közel tucatnyi utcai árus, akik körbevették “az elhunytat”, több tízezer jüan (több százezer forint) kártérítést követeltek a kormányzattól, amiért társuk egy állítólagos utcai összecsapásban életét vesztette. A vasúti pályaudvar melletti hangos demonstráció akkor ért véget, amikor a takaró alatt izzadó férfi már nem bírta tovább a hőséget és a szomjúságot, és felkelt, hogy igyon egy kortyot.

A férfit és cinkosait a közrend megzavarása miatt a rendőrök azonnal őrizetbe vették. Kudarcos fellépésük ellenére is az árusok amiatt panaszkodtak, hogy a felügyelők (a csengkuanok) aznap valóban felszólították őket, hogy hagyják el alkalmai standjaikat, mert szerintük akadályozták a forgalmat, és a vita helyenként tettlegességig vagy az áru elkobzásáig fajult.

A beszámolók szerint Vuhan belvárosában a történtek idején helyenként 45 Celsius-fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála, így az italárusok szabad helyfoglalási akcióit, majd az azt követő performanszot is a meleg rovására írják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik