Nagyvilág

Szívrohamban meghalt a „Szívroham Grill” szóvivője

Szívroham Grill (szívroham grill, )
Szívroham Grill (szívroham grill, )

Az egészségtelen ételeit büszkén vállaló Las Vegas-i étterem nem hivatalos szóvivője a hely előtt esett össze. Az 52 évesen elhunyt férfi minden nap oda járt.

John Alleman haláláról a Las Vegasban alig két éve megnyitott étterem tulajdonosa számolt be a Las Vegas Sunnak. A Szívroham Grill nem hivatalos szóvivője előző héten esett össze az étterem előtti buszmegállóban. A szívrohamot kapott férfit kórházba szállították, ahol hétfőn kapcsolták le az őt életben tartó gépekről – mondta el a lapnak Jon Basso.

A tulaj elmondása szerint Alleman az étterem 2011. októberi megnyitása óta minden egyes nap megjelent náluk, és folyamatosan invitálta be az embereket a vállaltan egészségtelen ételeket kínáló étterembe, ahol olyan ételek közül lehet választani, mint a „Tripla Bypass Burger”. Basso elmondta, hogy többször is felajánlott a férfinak ingyenételeket, de Alleman soha nem fogadta azt el. Pedig még az orvosi témájú étterem menüjén, pólóin és bögréin is szerepel a róla készült karikatúra, az étterem egyik jelképének számító „Patient John”.

Nem ő az első áldozata a hatalmas burgereket kínáló étteremnek. Tavaly februárban egy férfi vendéget kellett kórházba vinni a helyről, két hónappal később pedig egy nő lett rosszul, az egyik brutális burger elfogyasztása után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik