Nagyvilág

Anyagi gondokkal küzd a bin Ladent likvidáló kommandós

bin-laden(2)(210x140)(2).jpg (bin laden)
bin-laden(2)(210x140)(2).jpg (bin laden)

Aggódik a megélhetése és biztonsága miatt.

A merikai haditengerészet volt kommandósának, aki 2011 májusában három fejlövéssel végzett az al-Kaida terrorszervezet vezérével, ma nincs sem állandó munkahelye, sem nyugdíja. Családja nem kapott védelmet, elismerésre pedig csak volt bajtársainak egy szűk csoportjától számíthat – írja az Esquire amerikai férfimagazin.

Az úgynevezett SEAL kommandó hatos egységének egykori tagja tavaly szeptemberben hagyta ott a fegyveres erőket. Tizenhat évi szolgálata során több száz sikeres bevetésen vett részt és több mint harminc ellenséget ölt meg, de a civil életben nem tudott elhelyezkedni. Pillanatnyilag van ugyan egy tanácsadói állása, de nem tudni, hogy meddig. A férfi elvesztette családi egészségügyi biztosítását, és mivel kevesebb mint húsz évet szolgált, nyugdíj sem jár neki. Családi élete is tönkrement; egy fedél alatt, de már különváltan él feleségétől és gyermekeitől.

A volt kommandós a cikkben arról is beszélt, hogy a gyerekeit megtanította arra, ha valami gyanúsat észlelnek, bújjanak el a fürdőkádban, mert az a ház legbiztonságosabb helye, és folyamatosan készenlétben tart egy menetfelszerelést, amelynek segítségével két hétig bujkálhat a feleségével. Kapott ugyan arra vonatkozó ígéretet, hogy egyfajta tanúvédelemben részesítik, de ez végül nem valósult meg.

A cikkben csak “Lövész” néven emlegetett férfi másokkal ellentétben semmilyen formában nem bocsátotta áruba a bin Laden likvidálására indított abbotábádi akció részleteit. Mint mondta, ettől lojalitása és a családja biztonsága miatt érzett aggodalom tartja vissza. Attól tart, hogy ugyanúgy lelepleződhet a személyazonossága, mint Mark Bissonette kommandósnak, aki A Bin Laden-akció címmel jelentetett meg könyvet a terroristavezér megöléséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik