Kultúra

Cáfolták a bin Laden-film hitelességét

Kritizálta a Zero Dark Thirty című filmet John McCain republikánus szenátor.

McCain a produkció megtekintése után kijelentette, az Oszama bin Laden kiiktatásáról szóló film sugalmazásával szemben nem az al-Kaida harmadik számú vezetőjeként ismert Halíd Sejk Mohammed fullasztásos kínvallatásával sikerült olyan információkhoz jutni, amelyek elvezettek a Pakisztánban bujkáló bin Ladenhez.

McCain öt és fél évet töltött fogságban a vietnami háborúban embertelen körülmények között. Mint mondta, ellenzi a foglyok vízbefulladást szimuláló kínzási technikáját.

A szenátort tavaly az akkori CIA-igazgató, Leon Panetta úgy tájékoztatta, hogy a bin Laden elleni akció nem a Mohammedtől származó friss információ nyomán kezdődött. Laden futárának nevét, amely új támpontot adott a terroristavezér hollétének felderítéséhez, egy másik országban őrzött fogolytól tudta meg a szervezet.

A terroristavezér kiiktatásáról szóló könyvről bővebben itt olvashat>>>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik