Nagyvilág

Megdobálták a kormányfői konvojt

Egyiptom napok óta forrong.

Kormányellenes tüntetők kövekkel és palackkal megdobálták Hisám Mohamed Kandil egyiptomi miniszterelnök autókonvoját szombaton a kairói Tahrír téren – jelentette egy helyi tévé. A rendőrség közben megerősítette az elnöki palota védelmét, miután ott péntek éjszaka összecsapás volt tüntetőkkel.

A Dream Live kereskedelmi tévé jelentése szerint a miniszterelnök sértetlenül hagyta el a központi teret a fővárosban. A kormányfői hivatal rövid közleményében azt írta, hogy a miniszterelnökkel fiatalok és aktivisták.akartak konfrontálódni.

“Jobbnak láttam elkerülni a konfrontációt a biztonsági személyzet és ezek között az emberek között” – írta Kandil saját Facebook-oldalán.

A Hoszni Mubarak volt elnök hatalmát 2011-ben megdöntő népfelkelés központjának számító Tahrír téren hónapok óta táborozik több tucat tüntető. Az ellenzék felhívására pénteken ezrek ember gyűltek össze ott, és közülük sokan összecsaptak a rendőrséggel. Hasonló attakok már a közelmúltban is voltak a Tahrír egyes részein, ezekben négy ember vesztette életét.

Kövek, lövések

Péntek este az elnöki palotánál is dulakodás tört ki tüntetők és az épületet védő rendőrök között. A Mohamed Murszi államfő politikája ellen tiltakozók kövekkel és benzines palackokkal dobálták meg a rendőröket, akik könnygázzal és vízágyúkkal válaszoltak. A rohamrendőrség sikertelenül próbálta szétkergetni az embereket. Az összecsapásban lelőttek egy 23 éves férfit, további kilencvenen megsebesültek. A hatóságok szombaton megerősítették a Heliopolisz negyedben lévő palota védelmét.

A pénteki összecsapásokat azért tartják különösen nyugtalanítónak a politikai megbékélést kereső erők, mert a rivális egyiptomi pártok épp csütörtökön tettek ígéretet az erőszak beszüntetésére.

Az államfő múlt vasárnap szükségállapotot rendelt el a Szuezi-csatorna mentén fekvő három kormányzóságban – illetve nagyvárosban – Szuezben, Iszmaílijában és Port-Szaídban. Az elnök egyidejűleg nemzeti párbeszédet kezdeményezett, amit az ellenzék elutasított, majd saját párbeszédjavaslattal állt elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik