Nagyvilág

Újabb antiszemita támadás Toulouseban

Súlyosan bántalmaztak egy diáklányt - a márciusban megtámadott toulouse-i zsidó iskola növendékét - a Toulouse és Lyon között közlekedő vonaton, a két tettest csütörtökön már őrizetbe vették.

A tizenhét esztendős lányt – aki Dávid-csillagot viselt a nyakában – szerdán a vonaton zaklatni kezdte, majd félholtra verte két fiatal fiú. A bántalmazásnak az egyik vasutas közbelépése vetett véget. Csütörtökön a rendőrség őrizetbe vette a két tizennyolc éves fiatalt, aki Északnyugat-Afrikából származik. Mindkettőjüket kihallgatták.

A lány annak a toulouse-i zsidó iskolának a növendéke, amelynek a közelében márciusban szörnyű vérengzést követtek el. Az algériai származású Mohammed Merah – aki Toulouse-ban és Montaubanban a francia hadsereg három katonájával is végzett korábban – egy motorról többször rálőtt az iskola előtt várakozó gyerekek és szülők csoportjára. Rögtön agyonlőtt az iskola egyik tanárát és annak két gyermekét, majd egy menekülő nyolcéves kislányt közvetlen közelről tarkón lőtt.  A támadás során a tanár és három gyermek meghalt, többen pedig súlyosan megsebesültek. A tettes az öldöklés után pár nappal elbarikádozta magát egy lakásban, ahol később kommandósok végeztek vele.

Később kiderült, hogy Merah az al-Kaida, illetve a szalafista radikális iszlám mozgalom tagjának vallotta magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik