Cecilie 44 éves. Divatos frizura, divatos blézer, iPadje az ölében. Kérdés nélkül kisegíti egy kis apróval az oslói Continental Hotel halljába egy forró kávéra betérő hajléktalan asszonyt. Csillogó szemmel mesél a munkájáról, és arról a kétéves programról, melynek elvégzésével vezetői pozícióba kerülhetett: egy újrahasznosítással foglalkozó cégnél lett minőségigazgató. Amikor arról kérdezem, hogyan fogadják a férfi beosztottjai, hogy egy nő dirigál nekik, a szája lebiggyed. Nagyokat sóhajtva bevallja, hogy sok férfi kollégája egyáltalán nem kedveli őt, nehezen emésztik meg, hogy egy nő a főnök, s gyakran adódnak emiatt konfliktusai. Aztán újra visszatér a szemébe a csillogás, amikor arról beszél, hogy a tűzoltóként dolgozó, nála idősebb férje mennyire büszke rá, s egyáltalán nincs odahaza feszültség, hogy ő vezetőként havonta jóval többet visz haza, mint a párja.
Akárhogy is, Cecilie javítja a statisztikai adatokat, amit a 2003-ban elfogadott női kvótáról szóló törvény tett lehetővé. Norvégiában ugyanis hosszú ideig átlagon aluli volt a nők aránya a vezetőtestületekben, vezetői pozíciókban. A norvég szabályozás (miszerint 60-40 legyen a férfi-női arány a vezetőtestületekben) mindenesetre nagyon fontos motorja lett a nemi egyenjogúság megteremtése érdekében hozott lépéseknek.
Fotó: Northfoto
Jött, látott és győzött a női kvóta
De ugorjunk csak vissza 2003-ra, amikor is Norvégia úttörőként előrukkolt a vezetőtestületi női kvótával, amely azóta számos más európai országban (pl. Hollandiában, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban) elterjedt. A női kvóta ötlete egy négygyermekes, konzervatív politikusasszony, a korábbi kereskedelmi és ipari miniszter, Ansgar Gabrielsen fejéből pattant ki, s ötletén még a saját miniszterelnöke is meghökkent. Ám Ansgar nemcsak őt győzte meg, hanem az egész kormányt, sőt meglepő módon hamarosan valamennyi norvég párt felsorakozott a kezdeményezése mögött.
A kormány azzal érvelt, hogy a női kvóták, ahogy a politikai, úgy az üzleti szférában is jól működnének. Norvégiában ugyanis 1986 óta – amikor Norvégiának először lett női miniszterelnöke, Gro Harlem Brundtland személyében – legalább 40 százalékban képviselteti magát a gyengébbik nem a kabinetben, sőt a jelenleg regnáló kormány ezt még túl is teljesítette. Jens Stoltenberg (második) kabinetjében ugyanis rekordszámú nő van: a kormányát 10 férfi és 10 női miniszter alkotja.
Szorgalmasabbak, tanultabbak
Amikor 2003-ban elfogadták azt a törvényt, amely 2008-ig adott időt a tőzsdei vállalatoknak, hogy igazgatótanácsaik összetétele elérje a legalább 40 százalékos női jelenlétet (miközben a törvény bevezetésekor még csak 9 százalékos volt!), a nők szorgalmát és tehetségét hozták fel mézesmadzagként. A norvég kormány ugyanis amellett kardoskodott, hogy a nők tanultabbak (jelenleg 61 százalék a nők aránya az egyetemeken – szerk.), megfontoltabbak, nem csak a magas fizetés és az év végi bónusz hajtja őket, az pedig, hogy bizonyos dolgokat más szemlélettel közelítenek meg, akár a vállalat működésén, teljesítmény is javíthat.
Fotó: Northfoto
A kabinet a forradalmi törvénnyel azonban korántsem aratott osztatlan sikert az érintettek körében. Ehhez minden bizonnyal a túl erőszakos nyomás is közrejátszott, hiszen a női kvóta mellőzésével az adott vállalatnak komoly büntetéssel, szankciókkal vagy éppenséggel a bezárás veszélyével is szembe kellett néznie. S, hogy mentsék az irhájukat, egyes cégek úgy próbálták meg ezt kijátszani, hogy megváltoztatták a jogi státuszukat, megúszva a törvény rájuk vonatkozó passzusát.
Mindenesetre a törvény szépen hozta az elvárt eredményeket: 2011-ig több mint hatszorosára nőtt a nők aránya a norvég vállalatok élén. Norvégia most azt fontolgatja, hogy kiterjeszti a tőzsdei nagyvállalatoknál előíró 40 százalékos női kvótarendszert a kisebb cégekre is, hiszen ott csak 17-20 százalékos a jelenlegi kvóta.
Vállalatokat toboroznak
A Norvég Vállalkozók Szövetsége (NHO) ugyanis azt hangoztatja, hogy még több nőnek kellene jelen lennie a vezetőtestületekben és a menedzseri pozíciókban. A norvég vezetőtestületek többségében ugyanis még ma is férfiuralom van, és az oslói tőzsdén jegyzett vállalatoknak csupán 2 százalékánál van női igazgató.
Az NHO „Female Future” (Női jövő) névre keresztelt programja a legnagyobb olyan kezdeményezés Norvégiában, amely vezetői posztok betöltésére biztatja a nőket. A projektet 2003-ban indították, s azóta 1300 nő vett részt benne. „A programunkban részt vett nők 62 százaléka – a kétéves program révén – vagy vezetői pozícióhoz jutott (akárcsak a fentebb bemutatott Cecilie – szerk.), vagy pedig feljebb jutott a ranglétrán” – büszkélkedett Kristina Jullum Hagen, az NHO tanácsadója. Mint mondja, a program során sok figyelmet fordítanak a nők vezetői, retorikai, valamint kapcsolatépítési képességének a fejlesztésére, valamint arra, hogy motiválják őket menedzseri és vezetői posztok megszerzésére. „A programunk nem nőket toboroz, hanem vállalatokat. Olyan vállalatokat, amelyek nem zárkóznak el a fiatal, tehetséges nők alkalmazásától, és szívesen felvennék őket döntéshozó pozíciókba, vezetőtestületbe” – emelte ki a „Female Future” projektről, amelynek az elvégzése toppozíciókkal kecsegtet.
Fotó: Northfoto
Jönnek az óvó bácsik
A női vezetők csekély száma (4 főnökből 3 ma is még férfi) mellett egy másik probléma is sújtja a norvég munkaerőpiacot, mégpedig a szegregáció. A „lányoknak baba, fiúknak puska” gyerekkori mintája felnőttként a munkavállalásnál is megmutatkozik: míg a férfiak elsősorban a magán-, addig a nők az állami szektorban (pl. egészségügy, oktatás) dolgoznak. Míg a nők 80 százaléka nőies munkakörben dolgozik (pl. általános iskolai tanár, nővér, titkárnő, takarítónő, könyvelő), addig a férfiak férfias állásokat töltenek be (pl. taxi-, teherautósofőr, műszerész, informatikus, ács, építőmunkás, villanyszerelő, menedzser, orvos, gondnok).
„Még mindig nagyon erős a szegregáció a munkaerőpiacon, ezen pedig ösztöndíjprogrammal igyekszik a norvég kormány változtatni” – magyarázza Kristina Jullum Hagen. Azaz ha a fiúk olyan foglalkozást választanak, amelyet főleg a gyengébbik nem ural, komoly állami támogatásban részesülnek, s persze fordítva is.
Így történhetett meg, hogy Oslo leggazdagabb külvárosának, Baerumnak az egyik legújabb óvoda-iskola komplexumában nézelődve hirtelen egy „óvó bácsival” találom szembe magam. Hans inkább tűnik egy megszeppent egyetemistának, mint a kicsikre felügyelő szakembernek. Ám a látszat csal. Mint Gunn Ardal, a Hundsund óvoda vezetője lelkesen újságolja nekem, az egyedüli óvó bácsijuk nagyszerűen helyt áll a kisgyerekek között, remek mintául szolgál a kicsiknek – különösen a kisfiúknak –, akik egyszerűen imádják. A főnökasszony pedig bízik abban, hogy az ösztöndíjprogram révén Hanst idővel még több társa követi ezen a pályán, az óvodások legnagyobb örömére.
Olvassa el a Norvégiával foglalkozó cikksorozatunk korábbi részeit. Az első részből kiderül, hogyan küzd Norvégia a nők elleni erőszakos cselekmények és a családon belüli erőszak ellen, míg a második részben arról olvashat, miért kap egy norvég kispapa 12 hét szülési szabadságot.
