Nagyvilág

Meghalt Kambodzsa királya

Hosszú betegség után 89 éves korában elhunyt Pekingben Norodom Szihanuk kambodzsai király - jelentette be hétfőn a Hszinhua kínai hírügynökség és a kambodzsai televízió.

A Franciaország által 1941-ben trónra ültetett Norodom Szihanukot tartják a kambodzsai függetlenség atyjának, egyike volt a XX. század nagy politikai személyiségeinek.

Az orvosi jelentés szerint az uralkodó cukorbetegségben, vastagbélrákban és magas vérnyomásban szenvedett, a királyi család közlése szerint azonban halálát szívroham okozta. Szihanuk többször tartózkodott Pekingben orvosi kezelés céljából.

Szihanuk 1941 és 1955 között Kambozsa királya volt. Uralkodása közben néhányszor miniszterelnök is volt, azt követően néhányszor újra beült a kormányfői székbe: 1955-ben, majd 1956-ban kétszer is megszakítva, majd 1957-ben, 1958-tól 1960-ig, 1961-től 1962-ig, 1960 és 1970, valamint 1975 és 1976 között újra államfői feladatokat látott el, de nem királyi rangban. A megszakítások idején néha száműzetésben volt, többször visszatért hazájába.

Lon Nol tábornok vezetésével – amerikai támogatással – 1970-ben katonai államcsíny távolította el a hatalom éléről, megbuktatóját pedig 1975 tavaszán zavarta el a kommunista felkelés, hatalomra juttatva a Kína-barát vörös khmereket. Ez utóbbiakat azonban a Kambodzsába behatoló vietnami erők elzavarták, új kormányzat jött létre Kambodzsai Népköztársaság néven.

Tizenkét éves polgárháború után 1990-ben a kormány és a három ellenállási csoport Dzsakartában nemzeti tanácsot hozott létre, amelynek elnökévé Szihanukot választották. Elfogadták az ENSZ által kidolgozott rendezési tervet, 1991-ben aláírták a fegyverszüneti megállapodást. Ennek nyomán 1993-ban államfővé választották Norodom Szihanukot, aki hatályba léptette a parlament által elfogadott alkotmányt, amelynek értelmében Kambodzsa ismét monarchia lett, ő pedig ismét elfoglalta a trónt. Megromlott egészségi állapotára hivatkozva azonban 2004-ben lemondott fia, Norodom Szihamoni javára. Már akkor is Pekingben volt gyógykezelésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik