Nagyvilág

Légyott légitársaság – szex a levegőben

Viccnek indult, mégis jó üzlet lett belőle. Levegőben eltöltött légyott lehetőségét kínálja pároknak egy kis ausztrál légitársaság.

Chuck McElwee a kilencvenes évek végén egy véletlennek, és egy vicces beszólásnak köszönhetően fogott a nem mindennapi vállalkozásba, évekkel azután, hogy megalapított az Air Australia International nevű légitársaságát. A WAToday című ausztrál lapnak nyilatkozó amerikai pilóta elmondta: éppen az egyik gépet készítette fel egy beteg szállítására egy repülőtéren, amikor valaki megkérdezte, hogy mit csinál. Ekkor viccelődve azt válaszolta, hogy a gépet arra készítik fel, hogy az utasok csatlakozhassanak a képzeletbeli „Mérföld Magasan Klubhoz” (Mile High Club), amelynek tagjaiban az a közös, hogy repülés közben szeretkeztek egy gépen.

A vicces beszólás azonban nem maradt következmények nélkül: nem sokkal később már egy lap jelentkezett nála, hogy cikket írnának a lehetőségről, és McElwee annak ellenére belement, hogy igazából az nem is létezett. A cikk végül megjelent az újságban, és pár napon belül már 25 vállalkozó kedvű ember jelentkezett a légitársaságnál, hogy élnének a lehetőséggel. Azóta már több mint háromszáz „Mérföld Magasan” repülésen vannak túl – írta az ausztrál lap.

Az új élményre vágyó pároknak 650 ausztrál dollárt kell fizetniük az egy órán át tartó repülésért egy kis Piper Seneca típusú gépben, amelybe egy duplaágyat helyeztek el, és az árban benne van egy üveg pezsgő, csokoládé, valamint a teljesítményt bizonyító oklevél is. A pilótafülkét egy paraván választja el az utastértől, és McElwee elmondása szerint fülhallgatóval a fejen és a gép zúgása mellett nem lehet hallani, hogy mi történik hátul, de „a gép furcsa mozgása általában jó indikátor”.

McElwee elmondása szerint a járatok kilencven százalékát nők foglalják le, főleg olyanok, akik a harmincas éveikben járnak. A legidősebb kuncsaft egy gazdag 75 éves nő volt, aki háromszor is visszatért, minden egyes alkalommal másik szépfiúval. A leghíresebb egy ausztrál sportoló volt, akit haverjai leptek meg egy úttal és egy hölggyel, de a meg nem nevezett férfi végül visszakozott a lehetőségtől.

A „szexrepülő” természetesen Valentin-napokon a leginkább foglalt. Akkor napi hat alkalommal repülnek a mérföld magasan eltöltött légyottra vágyó párokkal. Azért hatszor, mert a légitársaságnak ennyi darab tiszta lepedője van az ágyra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik