Nagyvilág

Elégedetlenek a csehek a demokráciával

A lakosság több mint a fele elégedetlen a demokrácia működésével Csehországban.

A lakosság több mint a fele elégedetlen a demokrácia működésével Csehországban – derült ki egy februári országos felmérésből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.  A CVVM közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a demokrácia működésével Csehországban a megkérdezettek 53 százaléka elégedetlen, 43 százalék elégedett, míg négy százalék nem válaszolt. Az egy évvel ezelőtt készített hasonló felmérésben még az emberek 51 százaléka volt elégedett a rendszer működésével.

Az 1989-es bársonyos forradalom előtti szocialista rendszert a megkérdezettek 23 százaléka tartja jobbnak mint a mai demokráciát. Ez az arány már évek óta nem csökken. A szociológusok figyelemre méltónak tartják azt, hogy az emberek egyre nagyobb hányada bizalmatlan a demokrácia iránt. Fokozatosan csökken azok aránya, akik a demokráciát tartják a legjobb társadalmi berendezkedésnek. Ezt a véleményt az idén csak a megkérdezettek 42 százaléka osztotta, tavaly még 49 százalék.

Az emberek 24 százalékának az a véleménye, hogy bizonyos körülmények között a társadalom számára jobb az autokrata kormányzás, míg 27 százaléknak teljesen mindegy, hogy a rendszer demokratikus vagy nem demokratikus, mert a kettő között nem lát semmiféle lényeges különbséget. A megkérdezettek 54 százaléka úgy véli, hogy Csehország lakosai nem részesülnek egyenlő és igazságos bánásmódban. Ez 11 százalékkal több mint egy éve. Azt, hogy Csehországban betartják az emberi jogokat, csak a megkérdezettek 60 százaléka gondolja, a többiek szerint ez nem így van. Abban, hogy a következő években javulna a demokrácia működése Csehországban, csak az emberek 18 százaléka bízik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik