Nagyvilág

Feljelentés Putyin ellen, választók megvesztegetése miatt

Az orosz kormányfőt feljelentő aktivista biztos az elutasításban. Az indoklásul felhozott érvek azonban később fontosak lehetnek.

“Választók megvesztegetésének egyértelműen bizonyított tényére” hivatkozva kezdeményezte Vlagyimir Putyin orosz kormányfő felelősségre vonását az orosz főügyészségnél egy ellenzéki aktivista. Vitta Vlagyimirova, a Választók Ligája nevű szervezet aktivistája ezenfelül a központi választási bizottságot is felszólította, hogy a legfelsőbb bíróságnál indítványozza Putyin elnökjelölti regisztrációjának törlését – közölte a Kommerszant című orosz lap.

Blogjában azt írta, a lépésre azután határozta el magát, hogy ismertté vált: a miniszterelnök ezer rubelt (mintegy 7,5 ezer forint) adott a támogatására meghirdetett február 4-i moszkvai nagygyűlés szervezőgárdájának a rájuk kirótt bírság fedezésére. Márpedig, “a törvény szerint az elnökjelöltek nem adhatnak át fizetőeszközöket választóknak más célra, mint szervezési munkák elvégzésére”.

Vlagyimirovának nincsenek illúziói a várható döntéssel kapcsolatban. Az “elutasítás indoklásául felhozott érveknek azonban feltétlenül jelentőségüke lesz, törje csak a fejét a központi választási bizottság és a főügyészség azon, hogy milyen különleges igazolást találhat erre a banális megvesztegetésre” – írta. A március 4-i elnökválasztás után is “lesznek még választások Oroszországban, és egy ilyen hivatalos válasz később is jól jöhet” – magyarázta.

A február 4-i moszkvai Putyin-párti nagygyűlés, amelynek szónokai élesen támadták a szerintük az ország szétrombolására felesküdött ellenzéket, az előre bejelentett 15 ezer fősnél közel tízszer nagyobbra sikerült. A rendőrség ezért – egy jelképes összeggel – megbírságolta az eseményt meghirdető Orosz Hazafiak párt szervezőit. Putyin ezt a bírságot állta. Egyikük, a létszámtúllépés miatt elő is állított Nagyezsda Kornyejeva elismerte, hogy Putyin átadta nekik a pénzt. Ugyanakkor azzal érvelt, hogy csekély összegről van szó, amellyel Putyin szerinte inkább csak “erkölcsileg támogatta azokat, akik személyét támogatva kiálltak az országért, ezért hálásak vagyunk neki” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik