Megkezdte a kivonulást Szíriából a szélsőségesnek tartott Hamasz palesztin szervezet, mert az országban bizonytalanná vált a helyzet a Bassár el-Aszad elnök rendszere elleni tiltakozások miatt – közölték magas rangú Hamasz-vezetők.A költözésre leginkább az ad okot, hogy az elnök támogatását élvező Hamasz nem szeretné, ha nevét egybekapcsolnák a szíriai elnök uralma ellen tiltakozókat sújtó megtorlással.
Az Irán által is támogatott, Izrael és több más állam által terroristának minősített Hamasz egyelőre több tucat alacsony és középszintű káderét vonta ki Damaszkuszból. A szervezet ugyanakkor felkészült rá, hogy szükség esetén végleg távozzon Szíriából.
Ha a szervezet felső szintű vezetői is elhagyják Szíriát, s szétszóródnak az arab világban, akkor változtatni kell a Hamasz működési rendjén is, mert lehetséges, hogy a befogadó országok nem adnak teljes cselekvési szabadságot a hozzájuk érkező Hamasz-vezetőknek. Hírek szerint Háled Mesaal, a szervezet első embere az Egyesült Államokkal jó kapcsolatokat fenntartó Katarba készül, míg mások – a szintén amerikai szövetséges – Egyiptomba, továbbá Libanonba, Törökországba vagy a Hamasz irányítása alatt álló gázai övezetbe telepedhetnek.