Nagyvilág

Vád alatt a horvát volt kormánypárt exkormányfővel, pénztárossal

A hatalommal való visszaélés címén vád alá helyezte a múlt vasárnapi választásokig Horvátországot vezető pártot és több politikust a zágrábi ügyészségi hivatal.

A gyanúsítottak között van Ivo Sanader volt kormányfő és a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) hat másik politikusa, köztük a párt pénztárosa, könyvelője és szóvivője. Az ügyészség szerint 46,6 millió kunát (6,2 millió euró) sikkasztottak el állami vállalatoktól a párt választási kampányainak finanszírozására. Ennek alátámasztására átadtak a zágrábi megyei bíróságnak 60 ezer oldal dokumentumot, amelyet másfél évi nyomozás során gyűjtöttek össze.

A HDZ múlt vasárnap elvesztette a parlamenti választásokat. Ivo Sanader korábbi pártelnök és kormányfő más korrupciós ügyek miatt is bíróság előtt áll. Őt most azzal vádolják, hogy ő szervezte meg a kapcsolatot a többi gyanúsított között abból a célból, hogy létrehozzanak egy módszert a közpénzek elsikkasztására.

Az ügyészség közleménye szerint az állami intézményekben és vállalatoknál dolgozó gyanúsítottak az érvényes közbeszerzési törvényeket megsértve a Fimi Media marketingügynökséggel működtek együtt, amelynek igazi és fiktív megrendeléseket adtak. A cégnek juttatott pénz nagy része Sanadernél vagy a HDZ “fekete kasszájában” kötött ki.

Horvátországban a függetlenség 1991-es elnyerése óta most először emeltek hivatalos vádat egy párt ellen. Az ügyészség pár órával azután tette meg a lépést, hogy aláírták az ország európai uniós csatlakozási szerződését. A tényleges belépésig tartó időszakban a korrupció elleni küzdelem lesz az egyik legfontosabb terület, amelyet az Európai Bizottság szoros figyelemmel fog követni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik