Nagyvilág

Letartóztattak egy Berlusconit zsaroló olasz üzletembert

A gyanú szerint több százezer eurót zsarolt ki az olasz kormányfőtől, hogy hallgasson prostituáltakhoz fűződő kapcsolatáról.

Giampaolo Tarantini olasz üzletembert csütörtökön tartóztatták le az olasz hatóságok. Mivel kiderült, hogy Silvio Berlusconi félmillió eurót fizetett Tarantininek, nyomozók gyanítják, hogy a bari üzletember hazudott, amikor korábban azt mondta: a kormányfő nem tudta, hogy a nők, akiket a rezidenciáján rendezett partikra beszervezett, prostituáltak.

A vizsgálatot végzők feltételezik, hogy Berlusconi a jelentős kifizetéssel vásárolta meg Tarantini és ugyancsak letartóztatott felesége hallgatását, mert nem akarta, hogy az ügy nyilvánosságot kapjon, és tovább ártson más prostituáltügyek miatt már megtépázott hírnevének.

Tarantini ellen prostitúció elősegítésének és prostitúcióra való felbujtásnak a gyanújával indítottak nyomozást. Berlusconi, aki ebben az ügyben csupán tanúként szerepel, a múlt héten egy interjúban tagadta a zsarolást, és azt mondta, hogy csak segített Tarantiniéknak, akik nehéz anyagi helyzetbe kerültek.

Az olasz miniszterelnök ellen jelenleg per folyik, amelyben azzal vádolják, hogy egy 17 éves prostituáltnak fizetett a szexért, aki részt vett több, a rezidenciáján rendezett partin. Olaszországban prostituáltnak fizetni nem bűn, feltéve, hogy az illető nagykorú, tehát betöltötte a 18. évét. A prostitúció elősegítése viszont, amivel Tarantinit vádolják, bűncselekmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik