Nagyvilág

Új rettegésforma: élelmiszer-terrorizmus

Ideológiai vagy politikai okokból csempésződhetnek mérgező szerek élelmiszereinkbe a jövőben.

A brit élelmiszerellátást fenyegető terrorveszélyre hívta fel az ágazat figyelmét a brit kormány mellett működő egyik biztonsági tanácsadó szervezet – jelentették Londonból.

A Nemzeti Infrastruktúra-védelmi Központ (CPNI) jelentésben figyelmeztette a brit élelmiszeripari cégeket arra, hogy “ideológiailag vagy politikailag motivált csoportok” a forgalomba kerülő élelmiszerek megmérgezésével próbálkozhatnak.

A CPNI szerint – amelynek figyelmeztetéséből a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap idézett részleteket – fennáll például annak a veszélye, hogy e csoportok kórokozókkal vagy vegyszerekkel szennyezhetnek áruházakban forgalmazott egyes étel- és italféleségeket, de még nagyobb bajt okozhatnak azzal, ha olyan élelmiszer-nyersanyagokat vesznek célba, amelyek sokféle étel alapanyagául szolgálnak.

A jelentés szerint még nehezebb garantálni a biztonságot külföldről importált élelmiszerek esetében, de a brit farmok is veszélyeztetettek, tekintettel arra, hogy sok külföldit alkalmaznak. A CPNI jelentése minden brit élelmiszeripari céget felszólít az újonnan felvett alkalmazottak és az alvállalkozók alapos ellenőrzésére. A szervezet szerint az élelmiszertermelő üzemeknek a telepek külső kerítéseinél külön biztonsági ellenőrzést kell meghonosítaniuk, és előzetes rendelés nélkül érkező szállítmányokat nem szabad elfogadniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik