Gazdaság

Robban az agrárbomba: elszállnak az árak

Tavaly áprilisban 28 ezer forintba, idén januárban viszont már 64 ezerbe került egy tonna búza. És ez csak egy példa.

39,6 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje 2011. januárjában az egy évvel ezelőttihez képest. Ezen belül a növényi termékeké 57,6 százalékkal, az állatiaké 10,5 százalékkal drágult.

2011. januárjában a gabonafélék termelői ára 78,2 százalékkal magasabb volt, mint 2010 azonos
időszakában. A búza felvásárlási ára 11 hónapja folyamatosan emelkedik. Januárban például 17 százalékkal többet kellett fizetni egy tonna búzért. Míg 2010. áprilisában 28 200 forintért vásároltak fel egy tonna kenyérnek valót, addig januárban már 63 900 forintba került a búza.

Hasonlóan drágultak az olajnövények, 67,9 százalékkal. A burgonya még ennél is jobban, 88,3 százalékkal. A gyümölcsök ára 55,5 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Egyedül a zöldségféléknél volt mérsékeltebb az áremelkedés, itt 17,4 százalékot mért a Központi Statisztikai Hivatal.

Az állati termékeknél olcsóbb mindössze a tojás lett, 2,3 százalékkal, a tej ára viszont 21,6 százalékkal nőtt. A külföldi kereslet miatt drágult a vágómarha is, 37,1 százalékkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik