A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal, a BEA szerint az egyik pilóta azt mondta közel két és fél perccel a fekete dobozok felvételeinek megszakadása előtt, hogy “egyetlen adat sem érvényes”. A pilóták majdnem egy percig két különböző sebességet láttak a kijelzőn, az egyik a sebesség rohamos csökkenését mutatta.
A kapitány elment lepihenni, s csak azután tért vissza a pilótafülkébe a két másodpilótához, hogy a gép zuhanni kezdett – fűzte hozzá a hivatal. Az egyik pilóta közel nyolc perccel a feketedoboz-felvétel vége előtt figyelmeztette a személyzetet a várható turbulenciára.
Május elején találták meg a 447-es járat fekete dobozait, s a BEA most tett közzé honlapján egy jegyzetet arról, milyen körülmények között történt az Airbus gép szerencsétlensége, amelyben 228 ember – köztük négy magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar – vesztette életét.
A baleset összes oka és felelőse június végén lesz ismert. A szakértők annyit már megállapítottak, hogy a sebességmérő műszer hibája nem lehet az egyetlen oka a történteknek.