Tech

Újragondolt MacBook Air

A két bemutatott MacBook Air egy laptop és egy iPad szerelemgyermekének tűnik.

Az újragondolt MacBook Air laptopok 11 illetve 13 colos képernyőátmérővel érkeznek, darabonként 1000 illetve 1300 dollárért. Egyik modell sem tartalmaz DVD-lejátszót, de még csak merevlemezt sem – és többek között ez utóbbinak köszönhető a magas ár is.

Winchester helyett ugyanis az új laptopok flash tárolót alkalmaznak, ami egy sokkal hatékonyabb, de ennek megfelelően sokkal drágább technológia. Az alapmodell – ezek után talán nem meglepő – csak 64GB-nyi hellyel rendelkezik, de további 200 dollár kiadásáért ez a méret akár meg is duplázható. Ami miatt mégis hasznos, hogy akár 7 órán keresztül is képes töltés nélkül dolgozni. Ha nem nyúlunk hozzá, akár 30 napig is elvan konektor nélkül.

Az Air emellett nagyon sokat tanult kisebb testvéreitől is. Az iPhone és az iPad példájára egy App Store-ból oldhatjuk meg például minden igényünket, ezzel helyettesítve a DVD-lejátszót.

S bár elgondolkodtak rajta, ezek a notebookok sem rendelkeznek érintőképernyővel. Steve Jobs elmondása szerint kipróbálták, de a függőleges helyzetben tartott touchscreenek ergonómiailag borzasztóak, hiszen egy idő után ólomnehézségűvé válik a kezünk.

Ennek ellenére szívesen látnánk egy mindenhol nyomkodható MacBookot.

AJÁNLOTT LINKEK:
Apple’s new MacBook Air (CNN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik