Nagyvilág

Szakértő: Oszama helyettese az igazi veszély

Az al-Kaida terrorhálózat már vezére halála előtt is "bénult" állapotban volt, és bin Laden nem vett részt az operatív szintű irányításban.

Fawaz Gerges az iszlamista mozgalmak egyik legnevesebb nagy-britanniai szakértője, a közép-keleti politikatudomány professzora a BBC-nek úgy vélekedett, hogy bin Laden “eltávolítása” nem változtat “a stratégiai realitáson”. Az al-Kaida műveleti szintű irányítását már nem ő, hanem Ajman az-Zavahri, a terrorhálózat második számú vezetője látta el – tette hozzá.

David Cameron brit kormányfő hétfőn kijelentette: bin Laden halála nem jelenti a terrorveszély végét, sőt a következő hetekben “különleges éberség” indokolt. William Hague külügyminiszter közölte, hogy világszerte megerősítették a brit diplomáciai képviseletek őrizetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik