Külföld

Kevés a női politikus

admin
admin

2011. 03. 08. 20:14

A tagállamok parlamentjein múlik, hogy a jövőben több legyen a női politikus - hangsúlyozta az Európai Parlament elnöke keddi beszédében. Az EP strasbourgi ülésén a soros elnökség nevében Győri Enikő államtitkár az esélyegyenlőség megteremtésére helyezte a hangsúlyt, ami elősegíti a nők foglalkoztatásának növelését.

Jerzy
Buzek a nemzetközi nőnap 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepi
ülésen kifejtette, hogy bár általános jelenség, hogy kevés nő vesz részt
a politikában, az EP példát mutat: a képviselők 35 százaléka nő. Ez
messze meghaladja a tagállami arányokat. A nemzeti parlamentek feladata,
hogy a jogi keretek megalkotásával növelhessék a nők arányát a politikai életben.

Az
EU soros elnöksége nevében Győri Enikő európai ügyekért felelős
államtitkár felszólalásában elmondta, hogy biztosítani kell a nők számára a “munka és a családi élet összhangjának, a választásnak a lehetőségét”.

José
Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke felidézte, hogy 100
esztendővel ezelőtt Svájc, Németország és Ausztria indítottak mozgalmat a
női választójogért, a jobb munkakörülményekért, és bár sok eredményt
értek el a női egyenjogúság területén, a törvények tömkelege született,
bőven van még tennivaló. A női uniós foglalkoztatási ráta 65,2
százalékos, szemben a férfiak 80 százalékával, és bár a felsőfokú
végzettségű nők aránya 60 százalékos, ez nem tükröződik karrierjükben és különösen nem
jövedelmükben, amelynek átlaga 18 százalékkal marad el a férfiakétól.
Barroso hangsúlyozta, nem elég, hogy a bizottság kezdeményezi a
szabályozásokat, a szemléletnek is meg kell változnia.

Győri
Enikő a magyar elnökség prioritásait emelte ki, megjegyezve, hogy a
családok szerepének tudatosítása érdekében demográfiai hetet rendeznek,
amelyen a családügyi miniszterek is részt vesznek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a nők aktív szerepvállalása nélkül nincs erős civil társadalom. “A kairói
Tahrír téren szabadságot követelők között ott voltak a női tüntetők is” –
mondta. Az EP ünnepi ülését megelőzte egy vita a nemek közötti
egyenlőségről, s ezen a képviselők többsége kvóták rögzítését
szorgalmazta, ami nélkül a nők nem tudnak előrébb jutni.

Viviane
Reding, az Európai Bizottság alapjogokért felelős tagja kiemelte, hogy
az unió átlagában a vezető pozíciók 90 százalékát férfiak töltik be, míg
az alacsony bérezésű állásokban túlreprezentáltak a nők.

Járóka
Lívia a néppárti frakció vezérszónokaként felhívta a figyelmet arra,
hogy a nemek közötti bérszakadék megszüntetésén felül még mindig várat
magára a nők családban betöltött szerepének kellő megerősítése és az egyenlő elbánás elvének érvényre juttatása is.

“Nem
engedhetjük, hogy Európában szegénységi kockázatot jelentsen a
gyermekvállalás, és nem szabad, hogy hátrány legyen nőnek, anyának
lenni” – emelte ki.

Az ülést követően Győri Enikő az MTI
kérdésére elmondta, hogy személy szerint nem támogatja a kvótarendszer
bevezetését, fontosabbnak tartja az esélyegyenlőség megteremtését, a
társadalmi befogadást. “Nem szeretnék kvótanő lenni” – fűzte hozzá. A
választás szabadságát kell megadni, például az óvodák, bölcsődék
számának növelésével – mondta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.