A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap európai kiadása “Orbán ellenőrzési étvágya” címmel kommentárt közölt pénteken.
A lap szerint a magyar kormánynak “a médiaszabadság korlátozására” irányuló lépése csak a legutóbbi a Budapestről érkező “aggasztó jelek” sorában. Az írás kitér arra, hogy magyar kormánypárti politikusok szerint amikor majd közzéteszik a törvény angol fordítását, az el fogja oszlatni az aggodalmakat.
Az Orbán-kormány szerint a törvény miatti médiafelháborodás eltúlzott, és a törvényre azért van szükség, hogy egyensúlyt teremtsenek a baloldali “médiaestablishmenttel” szemben – állítja a WSJ. A kommentár szerint azonban a megoldás akkor is az lenne, hogy több teret adjanak a versenynek, és nem az, hogy a kormány szabályozza, hogyan, miről számol be a média.
A lap szerint a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz csaknem bármilyen törvényt elfogadtathat, és ezt a lehetőséget a megválasztása óta arra használta, hogy egypárti ellenőrzés irányába vigye az országot a korábban független intézmények aláásásával. A média csak a legutóbbi “áldozat” – írja a napilap. A WSJ szerint a független költségvetési tanácsot kiüresítették, az Alkotmánybíróság jogkörét megkurtították, a központi bank irányító testületét pedig Fidesz-kinevezettekkel akarják feltölteni.
Bécs lenne a legjobb közvetítő a Magyarország körüli nemzetközi vitában – írta a Format című osztrák hetilap pénteki számában megjelent kommentár a két ország közös történelmén végigtekintve. Csárdáskirály Orbán – kihívás a bécsi diplomácia számára? – állt Hans Magenschab történész, publicista cikkének címében.
A történész a bécsi-magyar operettvilágban ismert boldog-frivol hangulattal kapcsolatban azt írja: mit kell például érteni az alatt, amikor Kálmán Imre a Csárdáskirálynőben az első világháború közepén azt énekeltette a szereplőjével: “Megveszem magamnak az egész világot”? Mindenesetre inkább szerencse, hogy az osztrákok közül elég kevesen értik a szomszédok nyelvét. Csodálkoznának, mi mindent beszélnek ma Ausztriáról a budapesti kávéházakban és a termálfürdőkben – jegyezte meg.
A második világháború utáni időszakról úgy vélekedett, a fejlődés csak látszólag indult két különböző irányba, míg Magyarország előbb a sztálinizmus alatt szenvedett, majd “a szocialista tábor legvidámabb barakkja” lett, az osztrákok a semlegesség hőseiként adták elő magukat, és a Kelet-Európával való kereskedelem szakértőivé váltak. “Ami ezután következett, az mindenki előtt ismert: hazafias magyar kommunisták voltak azok, akik 1989-ben előmozdították a vasfüggöny lebontását és a híres soproni pikniket (Páneurópai piknik) engedélyezték”.
Mi lehetett volna kézenfekvőbb – folytatódott a cikk -, mint a lehető leggyorsabban felvenni Magyarországot az EU-ba is? Az osztrák bankok és cégek erős magyarországi jelenléte gyors integrációra engedett következtetni – habár telekspekulációk és környezetvédelmi “bűnök” is előfordultak osztrák oldalról – jegyezte meg a szerző.
Orbán Viktor, a karizmatikus választási győztes és fiatal ellenzéki hamarosan “különösen EU-szkeptikusnak” bizonyult. Ahelyett, hogy a polgári Fidesszel együtt beállt volna az EU híveinek seregébe, “a jobboldali radikális Jobbik-gárdisták lettek Orbán szövetségesei”. Eredményként ma Európa legstabilabb kormányát képviseli, s az sem meglepő, hogy az öntudatos Orbán összevész a médiával – írta a szerző.
“Mi a teendő? El lehet – Brüsszelből nézve – szigetelni Orbánt. De éppen a magyar EU-elnökség alatt nem lenne reális és fatális hiba volna szankciókkal fellépni, ahogy annak idején Ausztria ellen tették. Vagy az EBESZ, az Európai Parlament és az Európa Tanács volna a megfelelő fórum a vitatott médiatörvény elleni bírálathoz – ahogy a már Magyarország barátait aggasztó antiszemita tendenciák elleni figyelmeztetések számára is?” – tette fel a kérdést a cikk szerzője.
Mindez együtt az osztrák diplomácia nagy pillanatát jelenhetné. A magyar belügyekbe nem szabad beavatkoznia Ausztriának, annál inkább akkor, amikor nemzetközi szabályokat szeg meg Orbán.
Csigavér címmel közölt rövid kommentárt pénteken a magyar médiatörvényről a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A csak szignóval jegyzett írás szerint hosszú távon nem kell aggódni a magyarországi média szabadsága miatt. Az ország tagja az Európai Uniónak, és Orbán miniszterelnök a minap megerősítette, hogy őrá is vonatkoznak annak “szabályai”, amelyek közé az alapjogi charta is tartozik.
Rövid távon Orbán amúgy is meg fogja gondolni, vajon a sajtószabadságba való beavatkozással muníciót akar-e adni bel- és külpolitikai ellenfeleinek a kezébe, újabb kárt okozva Magyarország hírnevének. Legföljebb tehát – a jó szándék bizonyítása végett – olyan tartalmak szankcionálása jöhet szóba, amelyek pornográf jellegűek, illetve valamely népcsoport ellen uszítanak.
Alapvetően azonban az számít, vajon ugyanezen paragrafusok segítségével lehetőség lenne-e politikai cenzúra gyakorlására is. Ha ez így van, és egyúttal az is igaz, hogy Magyarország csupán Németország, Franciaország és más EU-országok médiatörvényét másolta le, akkor ezeket is meg kell majd vizsgálni cenzúraállóság szempontjából. Tavaly minálunk már vita folyt erről. Ha Magyarország most új lendületet ad e vitának, akkor Orbán még szolgálatot is tett volna a sajtószabadságnak – írta a konzervatív német újság kommentátora.
