Nagyvilág

Szemét lobbanthatja lángra Nápolyt

Locsolni fogják a tűzoltók szilveszter éjszakáján Nápolyban az utcán felgyülemlett szeméthalmokat, hogy azok ne kapjanak lángra a tűzijátékok, és petárdák szikráitól.

Nápoly utcáin hónapok óta gyűlik a háztartási hulladék, amelyben a helyiek szerint elszaporodtak a patkányok – egészségügyi kockázatot jelentve az emberekre.

“Körülbelül mintegy 1400 tonna szemét halmozódott fel az utcákon, és ez a hulladék rendkívül tűzveszélyes. Attól tartunk, hogy a szilveszteri tűzijátékok szikrái begyújthatják ezeket a szemétkupacokat. Ezért a tűzoltók és erdészek vízzel locsolják majd le pénteken az összes hulladékot az utcákon, nehogy az lángra kaphasson” – mondta Nápoly higiéniáért felelős tisztségviselője, Paolo Giacomelli.

Nápolyban és környékén évek óta rendezetlen a szeméthelyzet. Legutóbb már az Európai Unió fenyegette meg a római konzervatív kormányt, hogy ha nem tesz sürgősen lépéseket, akkor szankciókra számíthat. A nápolyiak és a környező kisebb települések lakói nem akarják, hogy az otthonaik közelében újabb szemétlerakókat nyissanak. A helyiek szerint a város és környéke Olaszország szeméttelepe, amiből hatalmas hasznot húznak a helyi maffia, a Camorra vezetői, valamint a bűnszervezettel együttműködő korrupt politikusok.

Az évek óta tartó és gyakorta erőszakba torkolló krízis újabb fejezete idén október elején kezdődött, amikor ismét megnyitottak egy szemétlerakót Nápoly közelében, és emiatt a helyiek többször is összecsaptak a rendőrökkel.

AJÁNLOTT LINKEK:

Szemétben fürdik Nápoly (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik