Tőkés: Erdély kipusztul

A romániai választások után az RMDSZ-nek jó esélye van, hogy ismét kormányra jusson. Ön kinek adná a kormányrudat?

Engem ’89 óta nagyon megvisel az a prostitúciószámba menő szellemi keveredés, amely a pillanatnyi politikai érdekeiket követő romániai pártokat jellemzi. Véleményem szerint egy értékelvű politizálásnál nem lehetne összevissza szövetkezni. Ez sajnos régóta igaz az RMDSZ-re is, akik rögtön kijelentették, hogy bármilyen összetételű kormányban részt vennének. Pedig nincs olyan cél, amely szentesíthetné ezt az eszközt. Épp ezért idegenkedve nézem, mint latolgatják a különböző pártok a koalíciókötési lehetőségeiket, és számomra teljesen mindegy, kik alakítanak végül kormányt. Ugyanis mindhárom posztkommunista formációra igaz a vegyes jelleg. Sokszor egymás színeibe csapnak át, tehát a baloldali jobboldaliként viselkedik, és fordítva. Például az Európai Parlament néppárti frakciójában is – ahová engem nem vettek fel – olyan román politikusok ülnek, akik 1989 után tanultak meg keresztet vetni. Európa kedvéért ugyan hajlandóak értékelvűbbnek látszani, de valójában mindhárom pártban ott ülnek a régi rendszer képviselői.

Tőkés László – EP-képviselő és lelkész (Fotó: FN)

A négy évvel ezelőttihez képest új helyzet, hogy most egyik nagy pártnak sincs szüksége az RMDSZ-re a többséghez. Ön szerint az RMDSZ-nek mekkora esélye van arra, hogy újra kormányzati tényező váljék belőle?

Azt hiszem, szerepelni fog a kormányban, mert a románok a szlovákoknál jobb politikusok, és szükségük van az RMDSZ-re, mint kirakatrendezőre. Bokréta a kalapjukon, és olcsón kifizethető, mert most már nincs zsarolási potenciája. Ezt tartom a legvalószínűbbnek, és a legveszélyesebbnek is egyben. Az összkomfortos kisebbségi állapotot, miközben Románia nemzetiségi politikája mit sem változott az évtizedek alatt, csak kulturáltabbá vált: Romániát románná tenni. Olyan fajta vértelen pusztulás megy végbe Erdélyben, amelynek a méreteit önök közül csak kevesen látják. ’89 óta minden kisebbségi mutatónk romlott. Ezért nagyon veszélyes, ha csak fájdalomcsillapítóval kezelik a betegséget, mert így hiányzik a láz és a fájdalom riasztó jeladása. Ha nem történik gyökeres változás a politikánkban és a magyarság helyzetében, akkor tovább tart a magyarság kiszorulása, leépülése és eltűnése. Pusztulunk uram, minden pusztul ki.

Minek tulajdonítja a Románia-szerte tapasztalható rendkívül alacsony, alig 40 százalékos részvételi arányt?

Épp ennek, a román politikai osztályból való teljes kiábrándultságnak. Az alacsony részvétel a fejlett demokráciákban azért elfogadhatóbb, mert ott már kiépültek azok az intézményi, gazdasági és társadalmi keretek, amelyek miatt a választók azt mondhatják, nekünk nagyjából így is, úgy is jó lesz. Romániában azonban azért fordultak el a politikától az emberek, mert a diktatúrákban élőkhöz hasonlatosan a román lakosság is úgy vélekedik, hogy nem tudnak beleszólni az ország és a politikusok dolgába. Mert ezek azt csinálnak, amit akarnak. Az emberek már nem fejezik ki a politikai opcióikat, sőt félnek attól, hogy ha színt vallanak, abból csak hátrányuk származik. Ezért a politikában már csak azok exponálják magukat, akik ebből előnyt szeretnének kovácsolni a maguk számára. Az RMDSZ szavazatai is tipikusan ilyenek. Például azokon a településeken, ahol RMDSZ-es vezetők vannak, szoros ellenőrzés alatt tartják az embereket, fenyegetik őket, hogy menjenek el szavazni, mert ha nem, abból hátrányuk származik. Vagy az a lelkipásztor, aki a hivatalos irányvonalhoz tartozik, kap pénzt az RMDSZ-től, aki meg nem, annak felkopik az álla, és az emberek elkezdenek morgolódni, hogy ez a pap ingyenélő, mert csak az egyházi adót szedi be, de pénzt nem tud hozni a konyhára.

Annak sem örül, hogy a szélsőséges nézeteiről hírhedt Nagy Románia Párt, és a populista Új Generáció sem került be a román képviselőházba és a szenátusba?

Az nagyon jó. Az nagyon jó. De azt látni kell, hogy ebben nem feltétlenül annak az elve érvényesül, hogy a román politikai élet immár mentes a nacionalizmustól. Mert, ahogy Szlovákiában vagy Szerbiában, adott esetben Romániában is, mindegyik párt nacionalista. Említhetném Kolozsvárt. Korábban, amíg Funar volt a város vezetője, aki kék-sárga-pirosra mázoltatta a szemeteskukákat és a padokat, legalább pontosan lehetett látni, hogy mi ellen kell küzdenünk. De a jelenlegi polgármester, aki a demokrata-liberális párt egyik vezetője, legalább olyan mértékben hozzájárul Kolozsvár elrománosításához, mint tette azt elődje. Csak nem olyan harsányan teszi, hanem európai módi szerint. Magyarán a szélsőséges nacionalizmus ott van a romániai pártokban. Ezek azok a pártok, amelyek megakadályozták az én néppárti tagságomat itt, az Európai Parlamentben, miközben az RMDSZ-ét gond nélkül elfogadták, mert az számukra nem jelentett veszélyt. Mert aki autonómiát akar, az nem kell.

—-Tőkés sem tudott közös listát elérni—-

Tulajdonképpen miért mérgesedett el a viszony ennyire ön és az RMDSZ között?

Az RMDSZ egyik alapítójaként én a mai napig hűséges vagyok az eredeti céljainkhoz, elveinkhez, értékeinkhez. Merem állítani, hogy én az RMDSZ jelenlegi programjához is hűségesebb vagyok, mint a saját politikusai. Abban a programban ugyanis kristálytisztán le van írva például a háromszintű autonómia célkitűzése. Abban a programban minden, a magyarság számára vitális kérdés benne foglaltatik, csak ahogy a kommunizmusban nem tartották be az alkotmányt a hatalom gyakorlói, úgy az RMDSZ is posztkommunista magatartást tanúsít. Tehát papíron mindent megígérnek, de a valóságban nem tartják be a vállalásaikat. Ma az RMDSZ egy posztkommunista gyűjtőpárt, amelyben maradványaiban díszként ott vannak még a kereszténydemokrata vagy a liberális értékek, de ezt uralja egy központilag irányított, szocialista, baloldali pártdiktatúra. Aki pedig ebbe nem fér bele, aki nem ért egyet ezzel a politikával, azt kivetik maguk közül. Nem csoda, ha ’90 óta folyamatosan apad az RMDSZ szavazótábora, és nemcsak a természetes fogyás következtében, hanem annál jóval nagyobb mértékben. Mert aki nem ért egyet velük, az csak a távolmaradásával tud válaszolni, hiszen nincs előtte más alternatíva. Nézze meg az európai parlamenti választások eredményét. Amikor az erdélyi magyarság előtt volt másik alternatíva, a szavazatok 11 százalékát tudtuk begyűjteni, ami pedig sohasem ment addig 7 százalék fölé.

Ez az eredmény azonban nyilván nem volt független az ön személyes elfogadottságától sem.

Én nem ezt az elemét emelném ki, hanem hogy volt kik között választani. Például az én választókörzetemben egy olyan személy indult egyetlen magyar képviselőjelöltként, aki a Magyar Polgári Párt egyik alapítója volt, de érdekből átment az RMDSZ-hez. Én erre az emberre nem szavaztam, és sokan voltunk így ezzel. Ha azt mondják, hogy ez van, ezt kell szeretni, akkor az egy kommunista választási rendszer.

A parlamenti választások előtt ön szerint min bukott meg az MPP és az RMDSZ közös listaállítása?

Az RMDSZ be akarta vinni az MPP-t a saját táborába, mert tudta, hogy akkor sokkal könnyebben kezelhető. Amikor a két szervezet közötti tárgyalások megfeneklettek, akkor én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács élén, az MPP meghatározó csoportjainak hallgatólagos támogatásával még továbbmentem a tárgyalások folytatásában Markó Bélával, aki arra hivatkozott, hogy csak az MPP-vel és csak Szász Jenővel nem tud megállapodni. A szaván fogtam, de beigazolódott, hogy ő tulajdonképpen senkivel sem akar megegyezni. Én azt mondtam Markó Bélának, hogy az MPP-t minimálisan 3 bejutó hely illetné meg. De kisstílű pártpolitikai alkudozások szintjére süllyesztették le a nemzeti összefogás kérdését, amellyel pedig maximalizálni lehetett volna a szavazatokat és amellyel a magyarság csak nyerhet. Igaz, akkor lehet hogy nem nyert volna Verestóy Attila, Frunda György vagy Kelemen Attila, vagyis az RMDSZ dinoszauruszai. Markó Bélának az álláspontja tehát egyedül ott érthető, hogy a helyek már foglaltak voltak, és nehezen tudták volna kiszorítani ezeket az embereket. Most újraválasztatták a régi pártnomenklatúrát, illetve behoztak még egy-két levitézlett atyafit, akik eddigi teljesítményük alapján meg sem érdemelték, hogy jelöltek legyenek.

Akárhogy is, az RMDSZ jó szereplést tudhat maga mögött a mostani parlamenti választásokon, míg az MPP által támogatott, függetlenként indult jelöltek sorra elbuktak. Az ön egykori ügyvédjének, a szintén független szenátorjelöltként szereplő Kincses Elődnek sem sikerült megszorongatnia Markó Bélát a választásokon.

A világon sehol sem indulnak eséllyel független jelöltek pártokkal szemben. Maros megyében pedig igen nagy a valószínűsége a csalásnak. Látni kell, hogy a magyar falvakban nincs urnabiztos, aki ellenőrizni tudná a szavazatok hitelességét. De való igaz abban a kontextusban, hogy az RMDSZ, amelyet a többi politikai erő egy magyarul beszélő, velük versengő román pártnak tekint, nagyon jó eredményeket ért el. De ha nincs vetélytárs, ha az RMDSZ az egyetlen kakas a szemétdombon, és még egy kakasviadalra se futja, akkor kérdem én, mihez képest ért el jó eredményt?

—-Az autonómia az első—-

Többször is számon kérte az RMDSZ-en a véleménye szerint elvtelen kormányzati szerepvállalást, és most is inkább az ellenzéki szerep felé tolná őket. Ön szerint Romániában ellenzékként is lehet olyan nagy horderejű célkitűzésekért eséllyel küzdeni, mint például az autonómia?

Szerintem Dél-Tirolnak, Katalóniának vagy általában a jól működő autonómiáknak a titka nem a hatalomban való részvétel, hanem az autonómia intézményének az érvényessége. Nem azért kell magyarul is kinn szerepelnie a településneveknek, nem azért kell sportpályát, iskolát építeni egy magyar faluban, mert benne vagyunk a hatalomban, hanem mert mi is adófizető állampolgárok vagyunk. És a mi adólejeinkért cserébe kijár nekünk egy magyar egyetem, kijár egy magyar iskola és kijár a magyar nyelvű felirat. Egy intézményes kisebbségvédelmi rendszerért kell harcolnunk, és nem azért, hogy a régi, kilincselő politizálást tovább folytassuk, ahol ha rendes fiúknak tartanak, akkor adnak pénzt, ha meg nem, akkor felkophat az állunk.

És ezekért a célokért nem lehet eredményesebben harcolni kormányon belül?

Úgy gondolja, hogy a szlovák példa ezt bizonyítja? Az MKP ahogy kikerült a hatalomból, összeomlott minden. Amit azelőtt kaptak az iskolák, most nem kapják, a névhasználatot ki akarják gyomlálni a tankönyvekből, és még sorolhatnám. Engedményekért és jogi kedvezményekért nem lehet feladni az autonómia és az intézményteremtés alapvető céljait. Nekünk nem azért jár egyetem, mert jóindulatú a román hatalom. Nálunk is minden azon múlik, hogy leszívják-e a vizet a halakról vagy sem. Ha Magyarország tovább folytatja a megszorító politikáját a határon túli magyarokkal szemben, és Bukarest leveszi rólunk a kezét, akkor az intézményeink elsorvadnak. Nem is kell megszüntetniük, csak leszívják a vizet.

Ön szerint az RMDSZ-nek milyen módszerekkel kellett volna küzdenie az autonómiáért?

Az RMDSZ politikájának az alternatívája nem az agresszió, a követelődzés, hanem a folyamatos tárgyalás az erdélyi magyarság valódi céljairól. Az nem megoldás, ha a kormányprogramban szerepel valami, és annak az elmaradását az RMDSZ nem kéri számon, hanem a következő négy évben is kormányra lép. Most már ott tartunk, hogy a román-magyar közös kormányüléseknek nincs olyan témája, amely az erdélyi magyarság helyzetét lenne hivatott rendezni. Inkább abba az irányba mennek el, ami közös, ahol nincs konfliktus, és nincs probléma. És az észak-erdélyi autópálya ügye természetesen fontos, de nem válthatja ki az autonómiát, amely a mi egyetlen esélyünk.

Ezzel szemben például Szlovákiával szemben Romániában mintha az autonómia kérdése kikerült volna a tabutémák közül. Minek tulajdonítja ezt?

Hát persze, de ez nem az RMDSZ politikájának köszönhető, hanem mert 2003-ban, amikor már veszve látszott minden, akkor összehívtam a rendkívüli egyházkerületi közgyűlést Szatmárra, amely útjára indította az autonómiamozgalmat. Megalakítottuk a Székely Nemzeti Tanácsot, a Magyar Nemzeti Tanácsot, és már akkor elhoztuk ide, Brüsszelbe is a dolgot. Ezzel feladtuk a labdát az RMDSZ-nek, amely kénytelen volt visszatérni az autonómia ügyéhez, és az autonómia az RMDSZ politikai diskurzusának újra központi elemévé vált. Azóta minden országjelentésben benne van a szubszidiaritás, az önkormányzatiság és a decentralizáció. Az RMDSZ-nek is szüksége van ránk, ők is profitáltak ebből a politizálásból, csak ők ezt nem akarják elismerni.

És a román partnerek nem játszottak pozitív szerepet abban, hogy az autonómia témája Bukarestben is szalonképessé vált?

A román pártok Európához való viszonyulásukban sokkal normálisabbak, mint a szlovák pártok, ahol még mindig kiátkozás jár az autonómia kifejezés használatáért. Például Vizi E. Szilveszter tartott egy előadást a Román Akadémián az autonómiáról, és megtapsolták. Ha egy egységes nemzeti érdekérvényesítés kialakulna, ha a 13-14 milliós magyarságban egyetértés jönne létre ebben a kérdésben, akkor óriási érdekérvényesítő potenciára tennénk szert, amelyből mindenki csak nyerne. És nem lenne mit tenniük a szomszédos országoknak, akceptálniuk kellene, és Európa se találna benne semmi kivetnivalót.