Külföld

Koszovónak nem tetszik az ENSZ-döntés

admin
admin

2008. 11. 28. 15:08

A koszovói albánok és politikusaik hevesen elítélték az EULEX telepítéséről született döntést - derült ki pénteken belgrádi híradásokból.

Az eddigi ENSZ-közigazgatást, az UNMIK-ot részben felváltó, az EU fennhatósága alá tartozó bírói és rendőri segéderőnek a volt szerb tartományba küldéséről szerdán döntött az ENSZ Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár előterjesztése alapján, amely Szerbia, az EU és az ENSZ egyezsége alapján született meg.

A Koha Ditore című pristinai újság pénteken úgy értékelte, hogy ez politikai “földrengést” váltott ki Koszovóban. A lap felrótta Fatmir Sejdiu államfőnek és Hasim Thaci miniszterelnöknek, hogy nem magyarázták el az albánoknak, mit jelent a döntés, és ezzel kiszolgáltatták magukat az ellenzék támadásainak.

Mindenkinek árt a döntés

Ezekből máris sok van. A szociáldemokrata pártot vezető Agim Ceku – Hasim Thaci elődje a kormányfői tisztségben – pénteken azt mondta, hogy a Ban Ki Mun előterjesztésén alapuló döntés semmire se jó, egyformán árt Koszovónak, Szerbiának és a nemzetközi közösségnek. Az ENSZ-nek alárendelt UNMIK felváltása az EU által létrehozandó EULEX-szel szerinte annak a következménye, hogy “a nemzetközi közösség nem volt képes megfegyelmezni Szerbiát”.

Megfigyelők szerint a pristinai vezetők a döntés nyomán kényelmetlen helyzetbe kerültek. Nem tehetnek mást, mint hogy üdvözlik az EULEX Koszovóba telepítését, amit – legfőbb támogatójuk és bátorítójuk – az Egyesült Államok is megszavazott, ugyanakkor megpróbálnak elhatárolódni, és megpróbálják saját érdekeiknek megfelelően értelmezni az ENSZ-döntést.

Ezért mondta azt Hasim Thaci miniszterelnök a koszovói rádiónak és televíziónak adott interjújában, hogy az ENSZ-döntést elutasítják, az EULEX-et azonban örömmel fogadják. “A koszovói intézmények álláspontja szilárd. A hatpontos terv (Ban Ki Mun előterjesztése) elfogadhatatlan. Koszovó szuverenitásának fenyegetését semmilyen körülmények között és semmilyen áron sem fogadjuk el” – jelentette ki.

Lemondatnák a miniszterelnököt

A miniszterelnöknél sokkal keményebben fogalmaztak a kormányon kívüliek képviselői. Besa Gadjeri, a Dardania Demokratikus Szövetsége nevű – tulajdonképpen liberális beállítottságú, s Európa-barátnak tartott – párt alelnöknője szerint az államfőnek és a miniszterelnöknek erkölcsi kötelessége a lemondás, mivel óriási kárt okoztak Koszovónak, amikor nem utasították el az EULEX telepítését.

“Nem maradt számunkra más lehetőség, mint hogy minden lehetséges eszközzel szembeszálljunk a döntéssel” – jelentette ki Avni Zogiani, annak a szerveződésnek az alelnöke, amely a következő napokban tömegdemonstrációk sorozatát akarja szervezni Koszovóban az EULEX ENSZ-által jóváhagyott szerepvállalása ellen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.