Külföld

Obama a változás elnöke lehet

admin
admin

2008. 11. 05. 05:43

Barack Obama megnyerte az amerikai elnökválasztást, ezzel Amerika és a világ történelminek mondható változások elébe néz. Barack Obama külpolitikája bár homályos, az biztos, hogy figyelme nem Kelet-Európa, sokkal inkább Dél-Amerika felé fordulhat – áll a Nézőpont Intézet FigyelőNetnek készített felmérésében.

John McCain és a Republikánus Párt nem tudott kibújni a Bush-adminisztráció hosszú árnyékából, a pénzügyi krízis megzavarta, Sarah Palin alelnök-jelöltsége pedig a jelek szerint inkább hátráltatta a konzervatívokat – áll a Nézőpont Intézet lapunknak készített gyorselemzésében. Az analízis szerint az okok részletes elemzése mindenképp túl korai lenne, ám Obama és a demokraták masszív győzelme ténykérdés.

Homályos Obama külpolitikája

Az egész világhoz hasonlóan Magyarország 2009. január végén egy új amerikai elnökkel néz szembe, az addig hátralévő szűk száz nap azonban aligha lesz elegendő ahhoz, hogy az érintett vezetők megértsék és felmérjék, mit is jelent ez pontosan. Ez nagyrészt abból fakad, hogy McCainhez képest Obamáról külpolitikai téren keveset lehet tudni: a demokraták győzője már a kampány folyamán „puhított” az Irakból való azonnali kivonulás gondolatán és az iráni rezsimmel való tárgyalások gondolata is a háttérbe szorult. Bár Obama jóformán minden alkalommal elismételte: helyreállítja Amerika szövetségesi rendszerét, arról szinte semmit sem tudni, ezt pontosan milyen forgatókönyv mentén képzeli a leendő elnök.

Azt tudomásul kell vennünk: bár a kelet-közép-európai régió államainak külpolitikusai hagyományosan többre értékelik a térség geopolitikai jelentőségét, Washington számára a világnak ez a fele továbbra sem élvez kitüntetett figyelmet. Ha Barack Obama valóban szakít a Bush-éra külpolitikájával, úgy az amerikai diplomácia fókuszpontja bizonyára nem Kelet-Európára helyeződik át, sokkal valószínűbb egy markáns latin- és dél-amerikai irányú diplomáciai irányváltás.

Nem fognak bezárkózni

Egy téren bizonyos, hogy nem fog változni Amerika: a jelen körülmények között egyetlen elnök sem engedheti meg, hogy „befelé”, saját ügyei felé fordítja az Egyesült Államokat. A világ 2008-ban nem tenné lehetővé sem McCain, sem Obama számára, hogy egy elzárkózóbb, a saját, belföldi nehézségekre összpontosító elnökséget kezdjen.

Ha a Fehér Ház új ura pedig tényleg komolyan veszi, és multilaterálissá teszi Washington diplomáciáját, úgy Magyarország számára is kínálkozik egy valós lehetőség. Konkrétan: világos és következetes külkapcsolatokkal el lehet érni, hogy Amerika számára stabil partnerek legyünk, ha a szükség úgy kívánja. Ehhez azonban elsősorban nem az Egyesült Államokhoz kell fordulni: a demokraták leendő elnöke is csak akkor jelent nagyobb külpolitikai mozgásteret, ha Budapest a maga részéről készen is áll ezt kihasználni.

Obama győzelmével új korszak nyílik Amerika és a világ számára. A valószínűleg totális kongresszusi többséghez jutó Demokrata Párt egységes és új irányt szabhat az Egyesült Államok külpolitikájának. Magyarország elemi érdeke erre a korra felkészülni és ehhez aktívan alkalmazkodni.

(Az elemzést Szabó Márk, a Nézőpont Intézet munkatársa készítette)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.