Külföld

Közfelkiáltással lett elnökjelölt Obama

admin
admin

2008. 08. 28. 06:52

Barack Obamát jelölte az Egyesült Államok 44. elnökének az amerikai Demokrata Párt denveri konvencióján. A döntés nem okozott meglepetést, az afroamerikai politikust közfelkiáltással választották meg aspiránsnak. Bill Clinton szerint Obama felkészült az elnökségre.

Az illinois-i szenátor ezzel hivatalosan a Demokrata Párt elnökjelöltjévé vált. Az amerikai történelemben ő az első afrikai amerikai politikus, aki elnyerte valamelyik nagy párt jelöltségét.
Barack Obama a jelöltállító pártkongresszus záró napján, csütörtökön fogadja el a jelölést és mond beszédet az Invesco Field stadionban.

A Demokrata Nemzeti Konvenció közfelkiáltással jelölte elnöknek Obamát.

A jelölési folyamat kezdetén Barack Obama és Hillary Clinton New York-i szenátor személyére is leadhatták voksaikat a sorban egymás után, betűrendben szólított szövetségi államok.

Clintonné gesztusa

A jelöltséghez 2210 küldött támogatására volt szükség; minden állam nevében egy-egy képviselő közölte, hogy az előválasztások szavazati aránya alapján hány voksot kap Obama, illetve Clinton.

Hillary Clinton New York-i szenátor, amikor állama került sorra, az egység és a győzelem, a párt és az ország sorsa érdekében azt kezdeményezte, hogy szakítsák meg a voksolási procedúrát, és egyhangúlag kiáltsák ki Barack Obamát jelöltnek. A konvenció Nancy Pelosi elnöklete alatt elfogadta az indítványt és a szavazást – amikor Obama személyére még csak valamivel több mint 1500 küldött voksa gyűlt össze – leállították. A pártkongresszus ezek után közfelkiáltással Obamát jelöltje a következő amerikai elnöknek.

Clinton Obamáért kampányol

Az Omaba mögötti egységes kiállás érdekében az utóbbi napokban kulisszák mögötti egyeztetések folytak a két szenátor stábja között a hivatalos jelölési folyamat ilyen befejezéséről, a voksolás megszakításáról.

Hillary Clinton a pártegység és a demokraták novemberi győzelme érdekében hétfőn és kedden is Barack Obama támogatására szólította fel a küldötteket, úgymond elengedte híveit.

Barack Obama csütörtökön, Denverben fogadja majd el a Demokrata Párt jelölését az elnöki posztra.

Biden lett az alelnök-jelölt

Az sem okozott meglepetést, hogy Joe Biden szenátort választották hivatalosan az amerikai Demokrata Párt alelnökjelöltjévé.

Obama képviseli azt a lelkesítő erőt, amelyre a változáshoz szüksége van az országnak – mondta a veterán szenátor beszédében, miután elfogadta a felkérést.

A delaware-i szenátor – akit szintén közfelkiáltással jelölt a pártkongresszus alelnöknek – arról beszélt: Obama megmutatta, hogy “nem kell elfogadnunk azt a helyzetet, amelyet nem tudunk elviselni, van erőnk megváltoztatni”.

Kifejtette: régi, politikán túli barátság fűzi McCainhez, de “alapvetően nem értek egyet azzal, amilyen irányban el akarja vinni ezt az országot”. Megjegyezte, hogy McCain szavazatainak 95 százalékában Bush politikáját támogatta, s ez nem ígér változást. “McCain nem akar változást, hanem nagyjából ugyanazt, ami eddig volt” – hangoztatta.

mccain pénteken jelöl alelnököt

John McCain környezetéből származó szerda esti értesülés szerint a republikánus szenátor péntek délelőtt jelenti be alelnökjelöltjét az ohiói Daytonban, egy választási nagygyűlésen. Három személyt emlegetnek McCain lehetséges társaként: Mitt Romney volt massachusettsi kormányzót, Tim Pawlenty minnesotai kormányzót, valamint Joseph Lieberman független connecticuti szenátort.

Bill Clinton szerint Obama felkészült

Barack Obama felkészült az elnökségre – hangsúlyozta Bill Clinton volt amerikai elnök szerda este Denverben, arra szólítva fel minden Hillary-hívőt, hogy novemberben Obamára adja szavazatát.

“Azt szeretném, hogy mindenki, aki Hillaryt támogatta, Obamára szavazzon novemberben” – hangoztatta Bill Clinton, aki néhány hónapja még felesége jelöltsége mellett érvelt, időnként szokatlanul hevesen támadva Obamát.

Az Obama mellett határozottan kiálló Bill Clinton szónoklatát izgalom előzte meg, mivel ő volt az, aki talán a legnehezebben békélt meg Obama győzelmével az előválasztások után. Obama néhány hónapja azt vetette Bill Clinton szemére, hogy a faji kártyát is kijátszotta ellene.

Obama valósíthatja meg az álmot?

A volt elnök kijelentette: újjá kell építeni az amerikai álmot, helyre kell állítani Amerika vezető szerepét a világban, és erre a feladatra Barack Obama a megfelelő személy. Obama a diplomáciát az első, a katonai megoldást utolsó eszközként fogja használni, és tudja, hogy Amerika nem lehet erős külföldön, ha nem erős otthon – tette hozzá.

“Nemzetünk bajban van, két fronton: az amerikai álom itthon elveszőben van és Amerika nemzetközi vezető szerepe meggyengült” – mondta a demokrata jelöltállító konvenció harmadik napján.

A középosztály és az alacsony jövedelmű rétegek nehéz helyzetben vannak, jövedelmük csökken, miközben a munkanélküliség és a szegénység növekszik, az egészségbiztosítás eltűnőben; Amerika világbeli helyzete meggyengült a túl sok unilateralizmus és a túl kevés együttműködés miatt – sorolta a Bush-kormányzattal szembeni kifogásait.

Clinton szerint McCain jó ember

A republikánus John McCain jó ember, de nagyjából ugyanazt kínálja, mint az eddigi politika; “újabb 4 évvel jutalmazzuk meg őket az utóbbi 8-ért?” – tette fel a kérdést. Óriási tapsot kapott, amikor arról beszélt, hogy “a világra mindig példánk ereje gyakorolt nagyobb hatást, mint erőnk példája”.

“Képesek vagyunk rá” – Obama e jelszavának skandálásával válaszoltak Clinton szavaira a küldöttek, amire a volt elnök megjegyezte: “igen, képes rá, de előbb meg kell választani”.

Az Obama ellen leggyakrabban hangoztatott érv kapcsán megjegyezte: 16 éve, amikor ő győzelemre vezette pártját, és jólétet teremtett az országban, a republikánusok azzal riogattak, túl tapasztalatlan az elnökségre, túl fiatal a főparancsnoki posztra. “Ismerősnek tűnik?” – kérdezte nevetve.

“Barack Obama el fog vezetni bennünket az elmúlt 8 év megosztottságától az egységhez és reményhez; és Amerikának mindig a remény országának kell lennie” – fogalmazott Bill Clinton, hozzátéve, “csatlakozzanak Hillaryhez, Chelsea-hez és hozzám, válasszuk Obamát elnökké”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.