Nagyvilág
Élő
Az orosz Belgorod régió kormányzója szerint két ember, egy édesanya és egy édesapa halt meg a krími hídon.
Élő
Arra kérték a Krím lakóit, hogy ne használják a félszigetet Oroszországgal összekötő hidat, mert helyi tisztviselők vészhelyzetet hirdettek, írja a BBC.
Az Egyesült Államok kazettás lőszerekkel segíti az ukránokat. A döntés nagy port kavart, hiszen az ENSZ tizenöt éve a lőszertípus betiltása mellett döntött, amihez az USA legtöbb katonai szövetségese is csatlakozott, ráadásul Oroszországot is komoly kritikák érték a használata miatt.
2023. 07. 17. 05:56
Élő
Szintén az orosz állami tévének mondta azt az orosz elnök hogy az ukránok régóta tervezett ellentámadása nem sikeres, ellenfeleik kudarcot vallottak a területek visszafoglalásában és az orosz védelmi vonalak áttörésében is.
2023. 07. 16. 13:16
Élő
Négy év után távozik a kabinetből Ben Wallace, Nagy-Britannia védelmi minisztere, aki összesen három miniszterelnök alatt töltötte be a tisztségét, az utóbbi másfél évben pedig meghatározó szerepe volt abban, ahogy a brit kormány az ukrajnai háborút kezelte.
2023. 07. 16. 13:12
Élő
Putyin az orosz állami televíziónak nyilatkozott, és a Guardian szerint igyekezett megnyugtatni az orosz közvéleményt, miszerint Moszkvának „elegendő készlete van” kazettás lőszerekből, és ha Ukrajna ilyeneket vet be ellene, fenntartja magának a jogot hasonló válaszra.
2023. 07. 16. 11:00
Élő
Egy nappal azután, hogy Minszk bejelentette, lengyel és ukrán tisztviselők is megerősítették, hogy a Wagner emberei Fehéroroszországban vannak, ahol egyelőre meg nem erősített információk szerint megkezdték a helyi hadsereg tagjainak kiképzését – írja a Guardian.
2023. 07. 16. 09:22
Élő
Ukrán dróntámadást vert vissza az orosz légierő vasárnap reggel a Krím félszigeten lévő Szevasztopolnál – írja az MTI a Moszkva által kinevezett kormányzó, Mihail Razvozsajev bejelentése nyomán.
2023. 07. 16. 08:44
Élő
Miközben a magyar kormány változatlanul kitart amellett, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajna megsegítésére, az Ungvári Egyetem által készített felmérés szerint a kárpátaljai magyarok többsége azt szeretné, ha a magyar kormány fegyverekkel is segítené az oroszok elleni harcukat.
2023. 07. 16. 08:37
- 22:55 Csoda lenne, ha nem Szerbiával játszana vb-selejtezőt a magyar férfi kéziválogatott
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 21:13 A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly
- 21:08 Hoppon maradt az Oscaron, de ez sem törheti le Timothée Chalamet határtalan ambícióit
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 21:00 Területkontroll és hullámok – hogyan vesztette el előnyből a Fradi a Braga elleni párharcot?
- 20:57 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 19.
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 20:23 Orbán Viktor az ukrán zászlós provokációról: „Nem vizsgálok semmi ilyet, a kérdést is nevetségesnek tartom”
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 19:10 Egy újabb Castro bukkant fel a széteső, már zavargásoktól is sújtott Kubában
- 19:01 Valami nem stimmel Erdélyi Mónika kokárdájával március 15-ei fotóján
- 18:57 Pert nyert az amerikai rapper, aki gúnyos videoklipet csinált a házát megszálló rendőrökről
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban van, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 12:40 „Számunkra ez egy megalázó ítélet!” – megdöbbentek a bíróság döntésén a drogos ámokfutó áldozatainak rokonai
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 17:21 Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók
- 16:25 „Az egyik szórakozóhelyén csak úgy kellett kérni a kólát, hogy üvegeset vagy zacskósat akar valaki” – Kocsis Máté cégek tönkretételével és drogozással vádolja a Tisza egyik jelöltjét
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot
- 13:14 Élő eseményen kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria
