Nagyvilág

Magyar motorosok közé hajtott egy autó Romániában, ketten meghaltak

Súlyos közúti baleset történt a Hunyad megyei Hátszeg közelében, amikor egy autó előzés közben belehajtott az ellenkező irányból érkező motorosok csoportjába. Közülük ketten meghaltak, egy harmadikat súlyos állapotban vittek kórházba.

A tragédiáról a Transtelex számolt be, ahogy írják, a hátszegi rendőrség 14.45-kor kapott értesítést arról, hogy sérültek és halottak vannak egy súlyos közúti baleset helyszínén. Az első vizsgálatok alapján az ütközést okozó sofőr Karánsebes irányából tartott Hátszeg felé, éppen egy autócsoportot előzött, amikor belecsapódott az ellenkező irányból haladó hatfős motoros csapatba. A motorosok mind magyar állampolgárok voltak, ketten a helyszínen meghaltak, harmadikuk állapota súlyos.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés bűntette miatt indított eljárást az 56 éves petrozsényi lakosú sofőr ellen. Ahogy a lap írja, a sajtóbejelentés időpontjában a forgalom mindkét irányban teljesen le van zárva, alternatív útvonal nincs.

Nem ez volt az egyetlen halálos közúti baleset a környező országokban, amelyben magyarok is érintettek voltak: Szlovákiában két biciklist gázoltak halálra délután.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik