Nagyvilág
Élő
Több mint 1300 iskola teljesen megsemmisült Ukrajnában az orosz támadások következtében – írja az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF közlése alapján a Reuters.
2023. 08. 29. 12:58
Élő
Sikeres tesztrepülést hajtott végre egy orosz SJ100-as repülőgép, amelyhez már nem használtak importált alkatrészeket a nemzetközi embargó miatt – közölte kedden Gyenyisz Manturov orosz ipari miniszter hivatala.
2023. 08. 29. 12:19
Élő
Jevgenyij Prigozsin múlt heti halála óta több kérdést is címeztek a Kremlnek azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ott lesz-e egykori szövetségese temetésén.
2023. 08. 29. 11:32
Élő
Az ukrán csapatok mélyebben nyomultak be az orosz védelmi vonalakba a délkelet-ukrajnai Robotine közelében, amelyet állításuk szerint hétfőn visszafoglaltak – írja az MTI az ukrán hadsereg egyik szóvivőjének keddi közlése után.
2023. 08. 29. 11:06
Élő
Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) becslései szerint 2022.
2023. 08. 29. 11:06
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök kihagyja a G20-ak szeptemberben Indiában tartandó csúcstalálkozóját, és helyette külügyminiszterét küldi – közölte Narendra Modi indiai miniszterelnök hivatala hétfőn.
2023. 08. 29. 08:43
Élő
Az orosz fegyveres erőknél teljesített katonai szolgálat az invázió óta egyre jövedelmezőbbé vált – adta hírül keddi jelentésében a brit védelmi minisztérium.
2023. 08. 29. 07:55
Élő
Az Egyesült Államok szerint a Moszkva megpróbálta megfélemlíteni és zaklatni az amerikai konzulátuson dolgozókat – írja a Guardian.
2023. 08. 29. 07:46
Élő
A „Luhanszki Népköztársaság” legfelsőbb bírósága 14 év börtönbüntetésre ítélt egy ukrán katonát azzal a váddal, hogy gránátvetővel belelőtt egy többszintes lakóépületbe a régióban lévő Szeverodoneckben – közölte az orosz szövetségi legfőbb ügyészség hétfőn a TASZSZ hírügynökséggel.
2023. 08. 28. 20:03
Élő
Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter képviseli a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot tömörítő G20 csoport Újdelhiben szervezett szeptemberi csúcstalálkozóján - ezt maga Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be Narendra Modi indiai miniszterelnöknek, akivel hétfőn egyeztetett telefonon.
2023. 08. 28. 19:39
Élő
Holtan találták kijevi irodájában az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik ezredesét – erősítette meg az Ukrajinszka Pravda hírportálnak az értesülést hétfőn az SZBU sajtószolgálata.
2023. 08. 28. 17:34
Élő
Svédországban vádat emeltek Szergej Szkvorcov orosz-svéd kettős állampolgárságú férfi ellen, akit azzal vádolnak, hogy 2013 és 2022 között olyan bizalmas adatokat szivárogtatott ki az orosz katonai hírszerzésnek, amelyek biztonsági fenyegetést jelentettek Svédországra és az Egyesült Államokra – közölte az MTI a svéd ügyészség tájékoztatása alapján hétfőn.
2023. 08. 28. 16:40
Élő
Recep Tayyip Erdoğan török elnök hamarosan Oroszország fekete-tengeri üdülőhelyére, Szocsiba látogat, ahol téma lehet az ukrán gabona tengeri exportját lehetővé tevő megállapodás – írja a Reuters alapján a The Guardian.
2023. 08. 28. 16:02
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki a Jevgenyij Prigozsin családjának, akinek múlt héten zuhant le a repülőgépe.
2023. 08. 28. 15:20
Élő
Lengyelország és a balti országok le fogják zárni a fehérorosz határt abban az esetben, ha kritikus incidens következik be a szomszédban a Wagner zsoldoshadsereg részvételével, közölte Mariusz Kamiński lengyel belügyminiszter.
2023. 08. 28. 15:13
- 10:09 Nagy Dávid: 76 jelölt tegnaptól jogerős! – Ott lesz a szavazólapon a Kutya Párt
- 10:06 Erkélyeken keresztül menekült a ferencvárosi tolvaj, de a harmadikon úgy megijedt, hogy lekucorodott a terasz sarkában
- 09:54 Hadházy Ákos és Tompos Márton egyszerre talált rá egy félbehagyott faluszéli hűtőházra, amire százmilliót költöttek
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 09:34 Így emlékeztek a tavaly meggyilkolt Rob Reinerre az Oscar-gálán
- 09:24 Valami nagyon nem stimmel a magyar címerrel Sáfrány Emese március 15-ei fotóján
- 09:05 Meteorológia: 24,4 fok volt a napi hőingás Zabarban
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 08:55 Sosem látott fotóval emlékezett meg Diana hercegnéről Vilmos herceg
- 07:56 Számháború: Magyar Péter és Orbán Viktor ugyanazt tette
- 07:49 Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV
- 07:49 Hol a legolcsóbb a bevásárlás?
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
