Nagyvilág
A hajón 16 gyerek és két terhes nő is utazott.
Az ügynökség szeptember 15-ig működik. A bajba jutott magyar állampolgárok a kihelyezett konzult az éjjel-nappal hívható 00-385/99 558 5555-ös mobil
2016. 06. 15. 13:40
Egy olyan felszólalás váltotta ki az összetűzést, amely a Lviv melletti szeméttelep súlyos természeti katasztrófával fenyegető égésével foglalkozott.
Azt mondta, hogy egy iszlám társadalomban halálos ítéletet kell végrehajtani azokon a melegeken, akik megélik a szexualitásukat.
2016. 06. 15. 11:00
Basszám Mahmúd Braha az Ezzedín széleskörű tudással bír a Hamász Gázai övezet alatt létrehozott alagútrendszeréről.
A 2020-as tokiói olimpiát botrányok sorozata kíséri.
A katasztrófa következtében több mint 90 ezer embert kellett kitelepíteni és leállt az egész ország olajkitermelésének negyede.
Az incidensben legkevesebb tizenheten megsebesültek.
Az Európai Unió Sophia nevű hadműveletében részt vevő hajók a jövőben a Líbia partjai közelében lévő nemzetközi vizeken átkutassák a gyanús hajókat csempészett fegyverek után kutatva.
2016. 06. 15. 05:32
- 11:19 Takács Péter: Szerintem öngól országos hisztit csinálni egy munkahelyi feszültségből
- 11:14 Indul a szezon: óvatosan a medvehagymával
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 10:54 Pásztor Erzsi döntött: Ebben az évben nem állok többet színpadra
- 10:44 Gyerekkönyvet írt a férje elvesztéséről, most kiderült, hogy ő gyilkolta meg
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:25 Itt egy friss fotó Zelenszkijről és Sean Pennről, aki az Oscar-gála helyett utazott Kijevbe
- 10:24 Eltűnt egy 12 éves kisfiú Budapesten, nagy erőkkel keresik
- 10:20 „Ezért dolgozom minden nap” – Dániában szórja a gólokat, élcsapatba vágyik a 18 éves magyar kézilabdázó
- 10:17 A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát
- 10:10 Pécsi műhelyben készültek a jelmezeivel is Oscarig jutó Frankenstein kesztyűi
- 10:08 Molnár Áron a Jászai-díjat kapó Ember Márknak: Ha csöndben vagytok, azzal lerakjátok a voksotokat a regnáló rendszer mellett
- 09:54 A Világok harca és a Hófehérke is aratott az idei Arany Málnán, de Stallone lányának is jutott díj
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 07:13 Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 08:06 „Miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?” – kérdezte Lázártól egy kislány Kecskeméten
- 05:59 A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
