Nagyvilág

Semmi különös, csak megint verekedtek az ukrán parlamentben

Tömegverekedés tört ki az ukrán parlament szerdai ülésén a képviselők között, ezúttal egy olyan felszólalás váltotta ki az összetűzést, amely a Lemberg (Lviv) melletti szeméttelep súlyos természeti katasztrófával fenyegető égésével foglalkozott.

Dmitro Kolesznyikov, a Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök egykori hívei által alapított Ellenzéki Blokk képviselője súlyos szavakkal bírálta Andrij Szadovij lembergi polgármestert, az Önsegély (Szamopomics) nevű parlamenti párt vezetőjét. Korruptnak, hanyagnak, hazugnak nevezte, és lemondásra szólította fel.

Volodimir Paraszjuk független képviselő e szavak hallatán odafutott a honatyához, és kikapcsolta a mikrofonját. Ezután különböző frakciók képviselői lökdösődni, majd verekedni kezdtek.

Az ülést vezető Andrij Parubij házelnök többször próbálta rendre inteni a képviselőket, közben felszólította az Ellenzéki Blokk tagjait, hogy ne tegyenek provokatív kijelentéseket, és “mutassanak tiszteletet kollégáik és egészében az ukrán nép iránt”. Jurij Bojko, a Janukovics-párti tömörülés vezetője válaszul figyelmeztette a házelnököt, hogy ne akarja elhallgattatni ellenzéki képviselőtársait.

Közben a szószéket második napja állja körül az Oleh Ljasko vezette Radikális Párt 10-12 képviselője, követelve, hogy állítsanak fel ideiglenes vizsgálóbizottságot Petro Porosenko elnök és más ukrán tisztségviselők offshore cégeinek kivizsgálására. A radikálisok “szószékbojkottja” miatt a képviselők az üléstermi helyükről szólalnak fel.

Paraszjuk tavaly novemberben azzal került be a hírekbe, hogy a korrupcióellenes bizottság ülésén fejbe rúgta az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik vezető tisztségviselőjét.

Az ukrán médiában napok óta vezető téma a Lemberg melletti hribovicsi hulladéklerakóban történt baleset és következményeinek felszámolása. Múlt hétfőn kigyulladt, majd oltás közben beomlott, és négy embert maga alá temetett az ország legnagyobbjaként számon tartott hulladéklerakó. A baleset következtében rendkívül veszélyes anyagok kerültek a környezetbe, Lemberg pedig a “hulladékválság” peremére sodródott, mert nincs hová szállítani a több mint 700 ezer lakosú megyeszékhely szemetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik