Nagyvilág
Élő
Hétfőn 4431 főt léptettek be az ukrán-magyar határszakaszon, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 2941 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte kedden hajnalban az Országos Rendőr-főkapitányság.
2022. 12. 06. 07:44
Élő
Oroszország az éjszaka csapásokat mért Zaporizzsja megye területére – közölte a Olekszandr Sztarukh, Zaporizzsja regionális katonai közigazgatási vezetője.
2022. 12. 06. 07:26
Élő
Az oroszországi Kurszk régió egyik repülőterét érte dróntámadás, melynek során felgyúlladt egy olajtároló – közölte a helyi kormányzó kedden.
2022. 12. 06. 07:17
Élő
A nyugati országokban jelentős tüzérségi lőszerhiány keletkezett az ukrajnai orosz hadművelet következtében - figyelmeztetett a cseh CSG hadiipari vállalat vezetője hétfői nyilatkozatában.
Élő
A spanyol rendőrség további három „véres borítékot” fogott el hétfőn, amelyek állati szemeket tartalmaztak, és amelyeket a madridi ukrán nagykövetségnek, valamint a barcelonai és malagai ukrán főkonzulátusnak címeztek - nyilatkozták a nyomozáshoz közel álló spanyol rendőrségi források.
Élő
Az orosz államfőt gonosz manóként ábrázoló szobrot helyeztek el hétfőn Prágában azon a talapzaton, amelyen 2020-ig Ivan Konyev szovjet marsall szobra állt.
Élő
Litvánia az ukrajnai orosz hadművelettel kapcsolatos véleményekről fogja kérdezni a tartózkodási engedélyt, vagy vízumot igénylő orosz és fehérorosz állampolgárokat – közölte hétfőn a balti ország bevándorlási hivatala.
Élő
Nagyon várták az ukránok a német Gepardokat, nem hiába.
Élő
Az orosz kőolajra kivetett brüsszeli embargó nem érinti kedvezőtlenül Romániát, mert a Romániában működő olajvállalatok találtak alternatív forrásokat, és már nem importálnak kőolajat Oroszországból – jelentette ki Virgil Popescu román energiaügyi miniszter hétfőn.
Élő
Talán még soha nem volt olyan közel a frontvonalhoz Vlagyimir Putyin orosz elnök, mint most, amikor a Krím-félszigetet Oroszországgal összekötő Kercsi-hídhoz látogatott, ahol pár hónapja rejtélyes robbanás miatt a tengerbe zuhant a fél útpálya, a vasúti síneket pedig az olajszállító tartálykocsik égése tette tönkre.
Élő
A kijevi régió kormányzója szerint a terület 40 százaléka maradt áram nélkül a hétfői rakétatámadások következtében, ugyanakkor nincsenek „kritikus következmények” – jelentette a Reuters.
Élő
Moldovai médiajelentések szerint az Ukrajnának szánt orosz rakéták egyike Moldovában ért földet egy gyümölcsösben.
Élő
Bár több rakétát lelőtt az ukrán légvédelem a legújabb orosz támadási hullám során, több helyről jeleztek robbanásokat, köztük a fekete-tengeri kikötővárosból, Odesszából, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij szülővárosából, Hrivij Rihből és Cserkasziból.
Élő
Valamilyen okból letért az útról egy orosz páncélozott jármű és fel is robbant egy akna miatt.
Élő
Jelenleg Ukrajna nemzetközileg elismert területének 18 százaléka áll orosz felügyelet alatt – írja a brit védelmi minisztérium a Twitteren.
Élő
Moszkva válaszolni fog arra, hogy a Nyugat plafont szabott az orosz olaj árának - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.
2022. 12. 05. 13:43
Élő
Az ukrán főváros mellett az ország számos területen rendeltek el légiriadót, miután az oroszok ismét rakétatámadást indítottak – közölte a Reuters az ukrán légierő szóvivőjére, Jurij Ignatra hivatkozva.
2022. 12. 05. 13:36
- 16:36 Vitézy Dávid: Ötszörösére emeljük az útfelújításokra szánt keretet
- 16:34 Halálos lövöldözés történt Krakkó belvárosában
- 16:22 Német katonai beavatkozásról szóló álhírek terjednek Lengyelországban
- 16:00 „A nők szövetségi kapitánya végig fúrt a háttérből” – a külföldön sikeres tornaedző itthon nem bírt a közeggel
- 15:48 Kína egy cégvezetőt szervezett be, hogy kémkedjen az Nvidia vezére után
- 15:41 Felszámolják a 12 percnyi késést okozó lassújeleket a győri fővonalon
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 15:10 Folytatódik a Széchenyi-kártya-program, 250 milliárdot szánnak rá
- 15:02 Scheiring Gábor: Amerika, ahogy ritkán látjuk
- 14:55 Sérülés miatt változott a magyar válogatott kerete
- 14:53 Rendőrök bántalmaztak újságírókat a francia tüntetéseken
- 14:48 Az USA végre felhagy az ősöreg flopilemezek használatával a légi irányításban
- 14:34 Az olaszok szerint ötéves kitiltást kapott egy Fradi-drukker az európai focimeccsekről
- 14:18 Gajdos László: 12 millió facsemetét ültetünk el a következő években
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
