Közélet
Egy 18 éves nő volt a pilóta
A férfi valószínűleg szombatra virradó éjjel vagy szombaton kora reggel tévedhetett el a hegységben, és a jelek szerint lezuhant valahonnan.
2010. 04. 10. 21:45
Szabadlábon védekezhet az a német asszony, akit azzal vádolnak, hogy 70 éves férjét brutálisan megölte.
2010. 04. 10. 15:51
Egy 57 éves nő vesztette életét Bükkszentlászlón. A ház teljesen leégett.
2010. 04. 10. 14:50
A Kelenhegyi úton álló régi kúria tetőszerkezete délelőtt kapott lángra. A tűzoltók körülbelül 10 kocsival vonultak a Gellért-hegy lábához, az oltás órákig tartott. Egy fiatalember az épületben volt, őt létra segítségével, tíz méteres magasságból hoztak le a tűzoltók. Az oltást nehezítette, hogy a helyszínt csak nehezen lehetett megközelíteni, illetve, hogy az épület lépcsője leszakadt. A [...]
Az olasz, az amerikai és az orosz állampolgár ellen kulturális javakkal való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt indítottak eljárást – közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP). A VPOP közleménye szerint a Ferihegyen működő Utasbiztonsági Szolgálattal együttműködve több esetben találtak az utasok poggyászaiban olyan műtárgyakat, melyeknek az országból való kiviteléhez nem volt meg a szükséges [...]
Sérülés nem történt, de a kár akár több millió forint lehet.
Két súlyos sérültet szállítottak kórházba a mentők az M1-es autópályáról, Lébény közeléből.
2010. 04. 09. 14:56
A Szlavia Szófia elnöke mentette meg játékosa életét, aki azonnal berohant a pályára.
2010. 04. 09. 13:55
A 49-es villamos és a 15-ös busz rohant egymásba a reggeli órákban a Kálvin téren. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Autókat és autóbuszt tört össze járművével egy kábítószer hatása alatt volán mögé ült sofőr Vásárosnaményban, a 37 éves helyi lakos ellen eljárás indult, jogosítványát bevonták – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a férfi előbb egy szemben közlekedő autó oldalát súrolta járművével, majd miután megállt, nagy sebességgel nekitolatott egy megállóból kikanyarodó [...]
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a fiatal sofőr, aki autójával az aluljáró falának csapódott az Árpád híd budai hídfőjénél.
Két orosz fiú feldarabolt egy fiatal lányt, akinek húsát hasábburgonyával megették.
2010. 04. 08. 08:13
Ráfogta fegyverét az őt igazoltató rendőrre egy rabló szerdán a budafoki Zöldike utcában; a rendőr tüzelt, ennek következtében a rablót súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba – közölte Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A korábbi információk még arról szóltak, hogy a rabló rálőtt a rendőrre, de ezeket módosította a rendőrség. Sagyibó Melinda elmondta: egy [...]
– tájékoztatta Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-t. A kedden délután hazaérkező férfi egy másik férfit talált a házában, akit azonnal kérdőre vont. Az idegen válasz helyett elmenekült a ház előtt álló furgonnal, és magával vitte a lakásban talált közel 300.000 forintot is. A sértett azonnal értesítette a rendőröket, akik a [...]
Rendőrségi feljelentést egy asszony, mert ittasan hazatérő élettársa tombolni kezdett otthon és megverte családtagjait.
Meghalt két tűzoltó egy toronyházban keletkezett tűz oltása közben szerda hajnalban a dél-angliai Southamptonban.
Egy horvát bajnoki mérkőzés után két labdarúgót zuhanyzás közben rázott meg az áram. Mindkettőjüket újra kellett éleszteni.
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint az arcukat álarccal eltakaró elkövetőknél gázpisztoly volt. Betörték a kiadópult ablakát, és életveszélyesen megfenyegették a hivatal női alkalmazottját. Kétszázezer forint készpénzt zsákmányoltak, majd az épület előtt járó motorú autóban várakozó harmadik társukkal együtt elmenekültek a helyszínről. Az alkalmazott hívta a rendőröket, akik lezárták a környéket, az [...]
Előzetes letartóztatásba került a hétvégén egy 20 éves férfi, aki zalaegerszegi albérletében vadkenderültetvényt hozott létre – tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t. Csizmazia Péter közölte: egy családi ház tulajdonosa még pénteken tett bejelentést a zalaegerszegi rendőrkapitányságra amiatt, hogy albérlője nem fizette a bérleti díjat, és hiába zárta le előle a lakást, azt [...]
2010. 04. 06. 18:08
Az elkövető egy pisztolynak látszó tárggyal követelte a pénzt a takarékszövetkezet alkalmazottjaitól, akik több millió forintot átadtak a rablónak – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. A bankfiók egyik alkalmazottja a rabló után ment, majd megjegyezte annak az autónak a típusát és a rendszámát, amelyikbe a férfi beszállt – mondta el a történteket [...]
Medencetöréssel szállították kórházba azt a szebeni nőt, akit elütött egy vonat.
Egy 33 éves nő rokonai sírjához igyekezett, mikor beleesett egy frissen kiásott sírba.
2010. 04. 06. 14:07
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 15:48 Titokzatos megállapodást kötött Ukrajna a Patriot rakétákról
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 15:11 Nyomozás indult Orbán János Dénes közpénzből fizetett százmilliós jogdíjainak ügyében
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 14:52 Lábát törte az U21-es válogatottnál a Honvéd idei húzóembere
- 14:49 A burgonyatermelők is az árrésstop kivezetését kérik
- 14:34 Már hétfőn, rendkívüli parlamenti ülésen dönthetnek Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogáról
- 14:33 Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben
- 14:17 Ugyanúgy rákkeltő az alkohol, mint a dohányzás
- 14:10 Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium
- 14:07 Megmenekült a rászoruló gyerekeknek szóló ösztöndíjprogram, amiből kiszállt a Mészároshoz köthető bank
- 13:52 Magyar Péter meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 13:20 Új rovar jelent meg Magyarországon, ami tönkreteheti a szőlőt és a gyümölcsfákat
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 07:00 Whitney Houston, Cindy Lauper, Michael Jackson – mennyire ismered a '80-as évek legendás popsztárjait?
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 10:45 Magyar Péter magyar nyelvű misén vett részt a Vatikánban, a KDNP szerint csak a látszat számít a miniszterelnöknek
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 12:41 Tíz évvel a megszüntetése után újraindul a Népszabadság
- 10:04 Molnár Áron Hankó Balázsnak: Hazudsz
- 14:10 Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium