Közélet

A szerencsétlenül járt pilóta egy másik autót akart megkerülni, a manőver közben azonban megcsúszott, kirepült a pályáról, felborult, majd kigyulladt. A tüzet azonnal eloltották, a versenyző könnyebb égési sebekkel megúszta a balesetet – számol be a Paraméter.
2010. 08. 23. 14:39
Vasárnap délután a mentők értesítették a rendőrséget, hogy Jászárokszálláson egy kisgyermeket áramütés ért. A másfél éves gyermeket több mint egy órán át többször megpróbálták újraéleszteni, azonban nem tudtak segíteni rajta. A kisfiú a házukhoz tartozó alsókonyhában volt édesanyjával, aki egy elektromos olajsütőben vizet melegített, majd kisfiát rövid időre felügyelet nélkül hagyta. A gyermeket akkor rázta [...]
2010. 08. 23. 14:10
Mint arról már korábban beszámoltunk, egy kamion és egy mikrobusz ütközött össze éjjel Biharkeresztes közelében. A Berettyóújfalu irányába tartó román kamion eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező mikrobusszal, amelyben moldávok utaztak. A baleset egy felüljárón történt, a kamion felborult, és lezuhant a felüljáróról, vezetője életét vesztette. A [...]
2010. 08. 23. 14:05
Az asszonyt a küzdősportos múlttal rendelkező vőlegénye megharapta, majd többször megütötte és egyszer hátba rúgta – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A százados hozzátette: a súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított férfi elfogását követően a rendőrségi előállító helyiséget is megrongálta, amiért külön eljárás indult ellene. Az erőszakos bűncselekmények miatt többször büntetett embert a [...]
2010. 08. 23. 13:57
Dobi Tamás a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa hétfőn elmondta: a nyomozás két ózdi, illetve két ormosbányai fiatalemberrel szemben folyik. Az eddigi adatok szerint az elkövetők még augusztus 20-án a késő esti órákban rátámadtak egy 16 éves ózdi fiúra. A sértettől az értékeit követelték, majd leverték a szemüvegét, s mikor lehajolt, hogy felvegye, tovább bántalmazták. [...]
2010. 08. 23. 13:51
A járőröket családi veszekedéshez hívták ki, s amikor a rendőrök kiérkeztek, az agresszívan viselkedő 55 éves férj nekik ment, ezért vele szemben testi kényszert alkalmaztak, majd megbilincselték – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség az ügyben hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanújával kezdeményezett eljárást az ügyészségen.
2010. 08. 23. 12:56
A 14 és 15 év közötti két fiú vasárnap este hívta a horvát 112-es segélyhívót, hogy a Biokovo-hegységben, Tucepi közelében eltévedtek. Nem találják a visszavezető utat, egyikük pedig már teljesen kimerült. A hatóságok az első hívás után mobiltelefonon már nem tudták felvenni a kapcsolatot az eltévedt fiúkkal, hiába küldtek üzenetet is számukra, ezért 15 fős [...]
2010. 08. 23. 11:54
Négy autó szaladt egymásba a Pestről Budára haladó forgalomban. Senki nem sérült meg, de a koccanások és a helyszínelés miatt nagy torlódásra kell számítani – mondta Illés Hilda sajtóügyeletes.
2010. 08. 23. 11:47
Névnapja alkalmából köszöntötték fel egyik munkatársukat a giuleştii szülészet alkalmazottai, amikor tűz ütött ki az intenzív osztályon múlt hétfőn. A Mediafaxnak nyilatkozó szülészeti alkalmazottak szerint kártyával nyílt annak a teremnek az ajtaja, ahol a 11 koraszülött és rendellenességgel született csecsemő feküdt. Ide csak azok az asszisztensek léphettek be, akiknek volt kártyájuk, de ünnepeltek, így senki [...]
2010. 08. 23. 10:52
Az ismeretlen elkövetők arcukat eltakarva, fegyvernek látszó tárggyal és egy gázspray-vel felszerelkezve törtek rá az egyik szálloda recepciósára – mondta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Szabó Zita közlése szerint a hölgyet felszólították az értékek átadására, ő azonban annak nem tett eleget, ezért az egyik támadó gázspray-vel lefújta. A recepciós sérülésének fokáról egyelőre nincs információ. Az [...]
2010. 08. 23. 10:46
A sorozat június 14-én Szentmihálytelken kezdődött. A férfi éjszaka csapott le, befeszítette a helyi bölcsőde ajtaját, majd a megszerzett pénzzel távozott. Ezt egészen az elfogásáig – augusztus 20-ig – folytatta, rendszeresen tört be ugyanis különböző oktatási- nevelési intézményekbe Szeged egész területén. Portyái alatt elsősorban pénzt és könnyen mozdítható tárgyakat zsákmányolt. A férfi a rongálással is [...]
2010. 08. 23. 10:16
Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap összesen 552 közúti közlekedési baleset történt az országban, amelyek közül 83 súlyos, 143 pedig könnyű sérüléssel végződött. A közúti ellenőrzések során ittas vezetés miatt 255 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek. A tavakban és folyókban négyen fulladtak vízbe. A bűnügyi statisztika szerint a rendőrök a négy [...]
2010. 08. 23. 09:41
Zala, Vas, és Somogy megyében történtek a rablások, amelynek elkövetője valószínűleg a középkorú Veszprém megyei férfi volt. A férfit a Zalaegerszegi Városi Bíróság vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte – közölte Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2010. 08. 23. 09:12
Pénz nem volt sok az ellopott tárcában, de az nagyon dühíti Oszvald Marikát, hogy az összes irata eltűnt. „Épp zenekari próba volt, amikor bejött egy idegen a színházba. A portásnak arra hivatkozott, hogy az egyik táncos vendége, az ügyelőnek már azt mondta, hogy az egyik zenészre vár. Ott sertepertélt közöttünk, de nem is gondoltuk, hogy [...]
2010. 08. 23. 08:52
A lap értesülései szerint az olasz hatóságok csaknem egy éve nem találják a rejtélyes körülmények között elhunyt fiatal szerelmét és azt a két ugyancsak olasz férfit, akik megtalálták az áldozat táskáját. A tanúvallomásokból kiderült, a lány az említett fiatalemberrel volt eltűnése éjszakáján. A férfi másnap elhagyta az országot előre megváltott jegyével. A Fővárosi Főügyészség jogsegélykérelmet [...]
2010. 08. 23. 08:01
A hajnali órákban egy férfi tűnt elő a stúdióhoz közeli erdőszélen, maga előtt tolva egy véres, szemmel láthatólag halott embert egy talicskán. Az egész stáb döbbenten állt a történtek előtt, még a többórás helyszínelés után sem tértek teljesen magukhoz. A Tamás atyát alakító Száraz Dénest is nagyon megviselte a nem mindennapi történet. „Amikor felkapcsolták a [...]
2010. 08. 23. 07:37
Olvasói sztorik