Közélet

23 bölcsödét, óvodát és iskolát fosztott ki

A tolvaj előzetes letartóztatásban van.

A sorozat június 14-én Szentmihálytelken kezdődött. A férfi éjszaka csapott le, befeszítette a helyi bölcsőde ajtaját, majd a megszerzett pénzzel távozott. Ezt egészen az elfogásáig – augusztus 20-ig – folytatta, rendszeresen tört be ugyanis különböző oktatási- nevelési intézményekbe Szeged egész területén. Portyái alatt elsősorban pénzt és könnyen mozdítható tárgyakat zsákmányolt. A férfi a rongálással is jelentős károkat okozott, volt olyan hely, ahol az összes ajtót betörte.

A betörőt augusztus 20-ára virradó éjszaka fogták el. Akkor a szegedi Bérkert utcai óvodába tört be, aminek jelzett a riasztóberendezése. A férfi menekülni kezdett, még a nála lévő hátizsákot is eldobta, ami tele volt a betörésekhez használt eszközökkel. A bűnügyi szolgálat munkatársai és a járőrök ekkor kapták el. A férfi kihallgatásakor részben elismerte a betöréseket. Korábban egyébként már volt börtönben, akkor is azért, mert óvodákba, iskolákba, illetve polgármesteri hivatalokba tört be.

A rendőrség az 51 éves gyanúsítottat őrizetbe vette, a bíróság pedig ügyészi indítványra vasárnap elrendelte előzetes letartóztatását – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik