Közélet

Egy éjszaka alatt kétszer rabolták ki Ózdon

A négy fiatalkorú rabló pár óra alatt három rablást követett el.

Dobi Tamás a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa hétfőn elmondta: a nyomozás két ózdi, illetve két ormosbányai fiatalemberrel szemben folyik. Az eddigi adatok szerint az elkövetők még augusztus 20-án a késő esti órákban rátámadtak egy 16 éves ózdi fiúra. A sértettől az értékeit követelték, majd leverték a szemüvegét, s mikor lehajolt, hogy felvegye, tovább bántalmazták. A tettesek pár száz forinttal és egy szemüveggel távoztak a helyszínről. Körülbelül egy óra múlva – miközben a korábban megtámadott 16 éves fiú hazafelé tartott – újra összetalálkozott a rablócsoporttal, akik ezúttal a pulóverét vették el.

A rendőrségi eljárás folyamán a nyomozók gyanúja 17 éves ózdi fiatalemberre terelődött, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmények elkövetésével. A gyanú később beigazolódott, mi több, a rendőrök kézre kerítették három – 14, 15, illetve 18 éves – társát is, akiket az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vett. Egyben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére.

A nyomozás során fény derült még arra is, hogy a négy rabló augusztus 21-én hajnali egy óra körül négy másik ózdi fiatalembert is bántalmazott, akiknek az értékeit is elvették. Az elkövetők tehát alig három óra alatt három rablást követtek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik