Közélet

Mikor Jerry Douthett felkelt az ivászat utáni kábulatból, rémülten vette észre, hogy nincs meg az egyik lábujja, ráadásul a szobában minden véres volt. A kutya megérezte, hogy egy elgennyesedett fertőzés rejtőzik a gazdája jobb lábában, így alaposan megrágta a nagylábujját. A férfinak be kellett mennie a helyi kórházba, ahol a vizsgálatok során kiderült, igen súlyos [...]
2010. 08. 04. 17:45
Keddre virradó éjszaka ismeretlen tettesek körülbelül 1300 méter telefonkábelt loptak el Bugac külterületéről. Ugyanebben az időben Kiskunfélegyházán, az Izsáki út egy szakaszáról 1220 méter telefonkábel tűnt el. A kár meghaladja a másfél millió forintot. Az eset miatt harminc előfizetőnél szünetel a vezetékes telefonszolgáltatás – közölte az MTI érdeklődésére a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága. A hiba [...]
2010. 08. 04. 17:07
A botrány hétfő este tört ki: ekkor a férfi ütlegelni kezdte féltékenységből a feleségét egy kalapáccsal, súlyos sérüléseket okozva a nő egész testén. A fiatalasszony belehalt sérüléseibe. Az öt gyerek közül hárman a tragédia szemtanúi voltak. A gyerekek csupán 1 és 4 év közöttiek, jelenleg mindhárman pszichológiai kezelésre szorulnak. A férfi, aki 20 év börtönre [...]
2010. 08. 04. 15:17
Salamon Róbert, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: egy eddig ismeretlen férfi fegyverrel vagy fegyvernek látszó tárggyal a kezében lépett be a pénzintézeti fiókba, és az alkalmazottakat az ott tartott pénz átadására szólította fel. A férfi a személyzet határozott fellépését látva kifutott a helyiségből, és egy gépkocsiba ülve elmenekült a helyszínről. A szóvivő hozzátette: a felderítést [...]
2010. 08. 04. 14:36
A brit hírességnek felelnie kell azokra az állításokra, amelyek szerint Taylor úgynevezett véres gyémántokkal ajándékozta meg őt. A vád álláspontja, hogy Taylor ilyen véres gyémántokkal segítette a lázadókat a Sierra Leone-i polgárháborúban. Naomi Campbell mindeddig az egyetlen olyan tanú az ügyben, aki közvetlenül nem volt érintett a fegyveres harcokban. A szupermodellről a törvényszék által elrendelt [...]
2010. 08. 04. 13:59
Kollár Lajos, a PTE klinikai főigazgatója az egyetem honlapjára szerdán felkerült közleményében azt írta: a belső vizsgálat eredménye alapján fegyelmi eljárást indít, amelynek célja annak kiderítése, hogy a mulasztások vezettek-e a tragédiához. A főigazgató az MTI-nek korábban azt mondta, megítélése szerint a klinika dolgozói nem hibáztak, de belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, s amíg [...]
2010. 08. 04. 13:54
Nicolae Ciobanu (42) mivel saját bevallása szerint egy alkalommal nem tartotta meg a szentmisét, az érsekség négy hónapra felfüggesztette állásából, és augusztus végén kellett volna visszahelyezzék. Nicolae az orvosoknak elpanaszolta, hogy felesége, Amelia állandóan pénzt kér tőle, és mivel nem tudott neki adni, a papné ütlegelni kezdte a kezében levő bottal, majd egy konyhakéssel a [...]
2010. 08. 04. 13:06
A stabil, szállítható állapotban lévő fiúval szerdán kora délelőtt indult el a betegszállító kocsi, amely Budapestig viszi, s ott a győri mentők veszik át és juttatják el további gyógykezelésre a Győr-Sopron-Moson megyei kórházba – mondta Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének igazgató-főorvosa. Hozzátette: a betegszállítót biztonsági okokból egy korszerűen felszerelt mentőkocsi is kíséri [...]
2010. 08. 04. 12:38
A régi építésű vályogházban eddig ismeretlen körülmények között keletkezett tűzhöz a környékbeliek riasztották a tűzoltókat, akik belülről bezárt ajtókat találtak – mondta Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A tűzoltók az ajtót betörve kezdtek hozzá a tűz oltásához és az épület átkutatásához, ekkor találtak rá félig ülő állapotban a ház tulajdonosára. A kilencvenéves férfi [...]
2010. 08. 04. 10:57
Tavaly karácsonykor Sheen egy nagykéssel fenyegette meg harmadik feleségét, Brooke Muellert és ikreit, Maxot és Bobot, amiért az asszony azonnal tárcsázta a rendőrséget, és fel is jelentette. A vészhívásról szóló hangfelvétel akkor bejárta az egész világot, nem éppen jó színben tüntetve fel Charlie Sheent. A színészt több órára őrizetbe vették, úgy tűnt, az egész élete [...]
2010. 08. 04. 10:29
Varga Zoltán, a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnoksága sajtóreferense közölte: az egyébként legálisan működő szakboltokban az eladásra kínált és javításra beszállított asztali és hordozható számítógépekre nem eredeti, hanem másolt programokat telepítettek fel, ezzel programonként 30 és 400 ezer forint közötti összeget próbáltak megspórolni. A pénzügyőrök szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó bűncselekmények miatt indítottak eljárást [...]
2010. 08. 04. 09:46
A balesetben hárman megsérültek: a román rendszámú, fagyasztott áfonyát szállító kamion sofőrje beszorult a roncsba, őt a kisújszállási tűzoltók vágták ki a járműből, majd a mentők – az elsődleges információkkal ellentétben – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel szállították kórházba. Utasának mindössze a szája repedt fel, őt a helyszínen ellátták – mondta Tóth Tibor, a [...]
2010. 08. 04. 09:28
Kiégett két autó kedden éjfél körül Budapesten, a XVII. kerületi Ferihegyi úton – mondta Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerda reggel. Senki nem sérült meg, részleteket egyelőre nem tudni, és nincs információ arról sem, miért gyulladtak ki a kocsik.
2010. 08. 04. 08:39
A sofőrön kívül 11 utas ült a járműben, a sérülteket a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházba szállították – tájékoztatott Töttős Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Mint hozzátette, a helyszínre budapesti és Pest megyei tűzoltók vonultak ki hat járművel. A korábbi információk még arról szóltak, hogy heten sérültek meg a balesetben, közülük egy ember [...]
2010. 08. 04. 08:30
A világhálón több bejegyzésben sorra születtek a támogató beírások. Egy szülő még szimpátiatüntetést is szervezett. „A lányom a színjátszó körébe jár. Eddig nem volt okom félteni, sőt ma én kértem a gyereket, hogy társaival együtt menjenek át hozzá” – írta egyikük. „Sajnálom a lányt, és sajnálom a tanárnőt, amiért ilyet tett, mert ő soha, de [...]
2010. 08. 04. 08:22
Olvasói sztorik