Közélet

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a bombát a XI. kerületben, egy meg nem nevezett, a Citadellához vezető út melletti építkezésen találták. A környéken két lakóházat kiürítenek, mert egyelőre nem tudni, hogy milyen állapotban van a robbanószerkezet. A tűzszerészek a kiürítés után kezdhetik meg a bomba hatástalanítását – fűzték hozzá.
2010. 09. 06. 17:27
Kunfehértó határában egy 15 éves lányt sodort el autójával, majd a településen egy 16 éves fiút ütött el a kiskunhalasi rendőrkapitányság állományába tartozó 39 éves rendőr, aki két éve Koszovóban teljesít szolgálatot – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A 39 éves férfi elhagyta a helyszíneket, majd később a kiskunhalasi rendőrkapitányságon önként jelentkezett – fűzte [...]
2010. 09. 06. 16:59
A történet a pécsinapilap.hu internetes oldalon jelent meg először. Ott írták le a kisfiú kálváriáját, ami tavaly nyáron kezdődött, amikor a fiú a csuklóját fájlalta. Csontelhajlást diagnosztizáltak nála, ezért begipszelték. Három hétig 39 fokos láza volt, szülei visszavitték a klinikára. Ott kiderült, nem kellett volna a gipsz, mert ízületi gyulladása volt. Szteroidos kezelés kapott, de [...]
2010. 09. 06. 16:28
Összesen tizenkét darab második világháborús szovjet és német aknavető-, illetve kisebb űrméretű páncéltörő lövedékeket találtak a városligeti műjégpálya felújítása közben; a környéket háromszáz méter sugarú körben lezárták. A tűzszerészeti munkálatok idejére lezárták a Hősök tere mögötti útszakaszt, a Millenniumi hidat és a műjégpályához közel eső utakat. A műjégpálya rekonstrukciója során, múlt hét pénteken is több [...]
2010. 09. 06. 16:00
Két lábra állva küzdött az életéért egy kutya órákon keresztül a Népfront utcában – tájékoztatott Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A kutya egy faágon támaszkodott, mert ha letette volna két mellső lábát, megfulladt volna. Az ebet valaki odakötözte a faághoz. A szomszédok értesítették a rendőröket, a kutya végül megmenekült, és menhelyre került. Az [...]
2010. 09. 06. 15:08
A rendőrség közlése szerint a férfi még augusztus végén 141 ezer (370 ezer forint) jent rabolt egy boltból. A késsel fenyegetőző, és arcát egy pelenkába rejtő férfi gyalog menekült el a helyszínről. Rögtönzött álarcát azonban kénytelen volt futás közben ledobni, mert elfelejtett lyukat vágni a szája és az orra elé, és nem kapott levegőt – [...]
2010. 09. 06. 14:01
A gázolás még szeptember 1-jén éjjel történt a kisváros egyik kivilágítatlan útszakaszán, ahol eszméletlen állapotban találták meg az elütött férfit, aki később a kórházban életét vesztette – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A százados tájékoztatása szerint az orvos szakértő bevonásával folytatott vizsgálat során a nyomozók azonosították a gázoló autót, de mielőtt a [...]
2010. 09. 06. 13:41
Angelo Vassallo pollicai polgármester holttestét lakóhelyén, Acciaroli faluban találták meg. Az 57 éves férfit gépkocsijában, legkevesebb kilenc lövéssel ölték meg, háza közelében. Alfredo Greco, a nyomozást vezető ügyész közölte, hogy a gyilkosság “visszataszító kivégzés” jeleit viseli, Vassallót ugyanis “szitává lőtték”. Az ügyész szerint vélhetően azért ölték meg, mert szembeszállt az alvilággal. Mint mondta, a politikus [...]
2010. 09. 06. 13:31
A kutyát rögtön megoperálták, és a műtétet végző orvos elmondta, összesen 12 darab, meglehetősen nagy méretű melltartót kellett eltávolítania. „5 kilót nyomtak a melltartók, amelyeket Molly elfogyasztott, és egy nagy méretekkel megáldott hölgy tulajdonát képezhették” – nyilatkozott a férfi. A doktor szerint akár 3 hónapja is az állat gyomrában lehettek a ruhadarabok, megakadályozva őt ezzel [...]
2010. 09. 06. 13:07
A Honvédelmi Minisztérium (HM) közlése szerint összesen tizenkét darab második világháborús szovjet és német aknavető, illetve kisebb űrméretű páncéltörő lövedékeket találtak. Ezek közül hármat a helyszínen semmisítenek meg, a maradékot pedig elszállítják a központi gyűjtőhelyre. A tűzszerészeti munkálatok idejére lezárták a Hősök tere mögötti útszakaszt, a Millenniumi hidat és a műjégpályához közel eső utakat. A [...]
2010. 09. 06. 12:55
A férfi szombat este azzal telefonált a rendőrségre, hogy zárják börtönbe, különben megöli feleségét – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az életveszélyes fenyegetés miatt kiküldött járőrök a háza előtt igazoltatták a 30 éves telefonálót , aki ekkor is fenyegette nejét, sőt az őt csitítani próbáló nővérére is kezelt emelt. Végül a rendőrök [...]
2010. 09. 06. 12:32
A fiatal fiú ugyanis a telefonnal kompatibilis, fülbe dugható kihangosító készülékkel szeretett volna információkat szerezni egyik barátjától a tételekről. Pechjére a kütyü fülbe tehető részét túl mélyre dugta – írja a manna.ro. Miután kijött a vizsgateremből, zavartan próbálta kihalászni a beszorult készüléket, több nekifutás után azonban feladta, és orvosi segítséget kért. „A készülék a fiú [...]
2010. 09. 06. 11:33
Olvasói sztorik