Közélet

Partfal-csúszásveszély: 14 lakos veszélyben

Dunaújvárosban 14 lakó kivételével mindenki kiköltözött, illetve legalább éjszakára elhagyja a löszös partfal megcsúszásának veszélyével fenyegetett 41 ingatlant.

Az Ivó utca-Barsi Dénes utca-Üdülő sor-Ágacsaka utca-Palánk sor által határolt területen kialakult élet- és balesetveszély – a partfalnak a házakat is veszélyeztető mozgása – miatt még a múlt hét csütörtökön rendelte el a kitelepítést az önkormányzat.

A költözést pénteken reggel kezdték meg az életvitelszerűen ott lakók, illetve az üdülőház-tulajdonosok, s a hét végén már csak 14 ingatlanban maradtak lakók. Ők kizárólag saját felelősségükre dönthettek az ott-tartózkodás mellett. Rajtuk kívül néhányan napközben visszatérnek, de éjszakára elhagyják a területet – mondta el Németh Tünde, az önkormányzat szóvivője.

A tűzoltók folyamatosan szivattyúzzák a talajvizet, ellenőrzik a kutak feltöltöttségét, a városüzemeltetési iroda pedig vízelvezető árokrendszert alakít ki. Azon a szakaszon pedig, ahol a földmozgás miatt elváltak egymástól a földrétegek, agyaggal töltik fel az üregeket.

A veszélyhelyzet miatt néhány közlekedési változást is bevezettek: a területre Rácalmás irányából történő bejutás megakadályozására az Üdülő sort zsákutcává alakították, a Harcsa utca egy részét pedig vízátfolyások miatt lezárták.

Cserna Gábor (Fidesz), Dunaújváros polgármestere még hétfőn találkozik az érintett területen élők kapcsolattartóival, és tájékozódik arról, milyen segítséget igényelnek. A városvezető pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, az önkormányzat minden segítséget megad a bajbajutottaknak.

Azokat, akik igényt tartanak rá, szociális bérlakásokban, illetve kollégiumokban, esetleg albérletben szállásolják el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik