Közélet

Gárdonyi Róbert és 21 éves fia Dél-Afrikában túráztak, ahol november 19-én terepjárójukkal eddig ismeretlen körülmények között frontálisan összeütköztek egy másik autóval.
2010. 11. 24. 14:18
Négyen sérültek meg Törökbálinton kedd este egy közúti balesetben. A vélhetően az elsőbbség meg nem adása miatt történt karambolban két gyermek könnyebb sérülést szenvedett – közölte a rendőrség. A Nyírfa utca melletti kereszteződésben két személygépkocsi ütközött össze. A szabályosan haladó autóban négyen ültek: a vezető súlyosan, három utasa – köztük a két gyermek – könnyebben [...]
2010. 11. 23. 22:00
Murai Ágnes, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a 17 éves lány és a 20 éves fiú hétfőn az iskola folyosóján, szóváltás után támadt a pedagógusra, aki a lányt magatartási problémák miatt az igazgatói szobába akarta kísérni. A rendőr alezredes hozzátette: ha a fiatalok bűnössége bebizonyosodik, tettükért egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
2010. 11. 23. 14:57
Olvasói sztorik